7óra7

Megkezdődött a Miskolci Operafesztivál

Megkezdődött a Miskolci Operafesztivál

2013. 07. 07. | 7óra7

Szerényebb lett az idei operafesztivál, amelynek megnevezéséből a nemzetközi is kikerült, a rendezvény pénzügyi támogatásának csökkenése miatt a Kolozsvári Magyar Opera Triptichon-előadásának lemondására is rákényszerültek a szervezők.

Mindettől függetlenül pazar, ám a korábbi évekhez képest szerényebb felvonulással nyitott a rendezvény, amely idén - az új vezető, Kesselyák Gergely szándékai szerint - utcán, téren, közterületen is várja a városlakókat, és mindazokat, akik ellátogatnak a fesztiválra.

Bartók + Puccini 2012 Miskolci Operafesztivál - nyitóparádé

A péntek esti nyitóparádét követően Puccini életéről és munkásságáról tartottak előadást, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig a fesztivál névadójának, Bartók Bélának a remekei - A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin - kerültek színre.

A kolozsvári társulat elmaradó előadása helyett egy ingyenes operaelőadással várják a közönséget. A Bartók + 2 Szakáll című produkcióban a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszékének Bárdi Sándor Opera Stúdiója adja elő Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és Offenbach Kékszakáll című művét a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában június 14-én, csütörtökön este 9 órától.

Bartók + Puccini 2012 Miskolci Operafesztivál - nyitóparádé

Az utcai produkciók közül kiemelkedik Puccini Toscája a háromfelvonásos darab első két részét június 11-én és 13-án a Szent István téren mutatják be, a teljes, három felvonásos előadást pedig a város "tetején", a kilátónál adják elő június 15-én.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr388000471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása