7óra7

Megvan az idei POSZT versenyprogramja – A kompromisszumok POSZT-ja

Megvan az idei POSZT versenyprogramja – A kompromisszumok POSZT-ja

2013. 07. 07. | 7óra7

A 2011. március 1. és 2012. február 29. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházak előadásait az idei fesztivál válogatói Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus, valamint Bicskei István színész, rendező, koreográfus tekintette meg.

"A válogatáskor elsődleges szempontként a minőséget tartották szem előtt, de figyeltek arra is, hogy a vidéki produkciók megfelelő arányban jelenjenek meg a versenyprogramban, hogy egy színházból lehetőség szerint ne érkezzen több produkció, illetve hogy az előadások a Pécsi Nemzeti Színház játszóhelyein megvalósíthatóak legyenek" - írja a közlemény.

Ennek eredményeként az alábbi produkciók kerültek be az XII. POSZT versenyprogramjába:

Nagyszínház

Friedrich Dürrenmatt: János király - Örkény István Színház, Budapest
Rendező: Bagossy László (kritikánk itt

Molière: Scapin, a szemfényvesztő - Csokonai Színház, Debrecen
Rendező: Silviu Purcărete (kritikánk itt

Mohácsi István és Mohácsi János (William Shakespeare műve alapján): Szentivánéji álom - Weöres Sándor Színház, Szombathely
Rendező: Mohácsi János

Bessenyei György: A filozófus - Katona József Színház, Budapest
Rendező: Gothár Péter (kritikánk itt

William Shakespeare: Makrancos Kata - Vígszínház, Budapest
Rendező: Gothár Péter (kritikánk itt

Jane Austen: Értelem és érzelem - Petőfi Színház, Veszprém
Rendező: Valló Péter

Henrik Ibsen: Hedda Gabler - Állami Magyar Színház, Kolozsvár
Rendező: Andrei Şerban

Kamara- vagy stúdiószínház

Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja - Nemzeti Színház, Budapest
Rendező: Znamenák István (kritikánk itt

Katona József: Bánk bán - Katona József Színház, Kecskemét
Rendező: Bagó Bertalan (kritikánk itt

Tennessee Williams: Vágyvillamos - Radnóti Miklós Színház, Budapest
Rendező: Zsótér Sándor (kritikánk itt

Torsten Buchsteiner: Nordost - Katona József Színház, Kamra, Budapest
Rendező: Forgács Péter (kritikánk itt

Spiró György: Koccanás - Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza
Rendező: Tasnádi Csaba (kritikánk itt

Israela Margalit: Trió - Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Rendező: Galambos Péter

Székely Csaba: Bányavirág - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata - Yorick Stúdió
Rendező: Sebestyén Aba (kritikánk itt

A XII. POSZT 2012. június 7-16. között kerül megrendezésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1008001089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása