7óra7

Négyen pályáztak a Nemzeti Színház vezetésére

Négyen pályáztak a Nemzeti Színház vezetésére

2013. 07. 07. | 7óra7

Eddig két pályázó, a Nemzeti Színházat jelenleg is vezető Alföldi Róbert valamint Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője hozta nyilvánosságra, hogy pályázik az intézmény vezetésére. Alföldi Róbert a pályázatát is nyilvánossá tette

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI megkeresésére csak annyit közölt, hogy a pályázók számáról a pályázatok bontása után adnak információt. Az MTI úgy tudja, hogy a pályázatok bontása hétfőn lesz.

Az államtitkárság az elbírálás menetéről írásban azt a tájékoztatást adta, hogy "a pályázatok véleményezésére a munkáltatói jogok gyakorlója - jelen esetben Balog Zoltán miniszter - szakmai bizottságot kér fel, amelynek tagjai: a Színházművészeti Bizottság négy, a miniszter egy, a munkáltatói jogkör gyakorlójának két, az előadó-művészeti szervezet üzemi tanácsának egy, a reprezentatív szakszervezet egy képviselője".

Arra a kérdésre, hogy kik a szakmai bizottság tagjai és megerősítik-e azt a sajtóban megjelent információt, hogy Kerényi Imre, Nagy Viktor, Szigethy Gábor és Ókovács Szilveszter is a tagok között van, az államtitkárság azt a választ adta, hogy "a bizottság tagjainak felkérése folyamatban van, a tagok személyéről csak a felkérés elfogadását követően tudunk információt kiadni". A Színházművészeti Bizottság elnöke jelenleg Vidnyánszky Attila.

Nemzeti Színház

A pályázatokat a bírálatra felkért testület 30 napon belül véleményezi, majd a miniszternek újabb 30 napja lesz arra, hogy döntsön, ki vezeti 2013. július 1-től öt éven át a Nemzeti Színházat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287999573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása