7óra7

Nemzetközi operett-musicalfesztivál lesz Budapesten

Nemzetközi operett-musicalfesztivál lesz Budapesten

2013. 07. 07. | 7óra7

Budapesti Operettszínház A nagyszabású rendezvényen berlini, bukaresti, csíkszeredai, kolozsvári és szentpétervári zenés színházak szerepelnek egy-egy előadással a Budapesti Operettszínház társulata mellett.

Szentpétervári tárgyalásairól hazatérve a színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor elmondta az MTI-nek, hogy régen nem járt teljes orosz színházi társulat Magyarországon, így nagy várakozással tekinthet a közönség a szentpétervári Zenés Komédia Színház vendégjátéka elé. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjével lépnek fel, az est orosz nyelvű lesz, magyar felirattal.

Az oroszok egy stúdióelőadást is hoznak: Bernard Slade Jövőre, veled itt! című komédiájának musicalváltozatát Stan Daniels zenéjével.

A program érdekessége, hogy ugyanezt - egyébként a repertoárján lévő - darabot a Budapesti Operettszínház társulata is eljátssza a fesztiválon.

Különleges lesz Presgurvic Rómeó és Júlia című musicalje is, amely nemcsak a vendéglátóknak, hanem a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínháznak is az egyik sikerprodukciója. Így a fesztiválon román és magyar énekes színészek együtt elevenítik meg a szerelmesek történetét, a kétnyelvű előadást szintén feliratozzák - mondta a főigazgató.

A Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata is Kálmán Imre-művel, A cirkuszhercegnővel vesz részt a fesztiválon, a nemzetközi operavilágban is jegyzett énekesek, például Kele Brigitta, Szabó Levente alakítják a főszerepeket.

A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának zenés feldolgozását mutatják be. A vendéglátó színház Pesti Broadway Stúdiójának növendékei pedig Pintér Béla Parasztoperáját adják elő. A kamaraelőadások sora egy berlini Edith Piaf-emlékesttel egészül ki.

A gálaestre a berlini Komische Oper vezető művészei közül is érkeznek, előre jelezve a német színházzal most formálódó koprodukciót, amelynek rendezője a ház új ausztrál intendánsa, Barrie Kosky, karmestere pedig a szintén új főzeneigazgató, Nánási Henrik lenne.

Tolcsvay László Isten pénze című musicaljére, a Csíki Játékszín előadására is felhívta a figyelmet a főigazgató.

A hagyományteremtő eseményt támogatja a fővárosi önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap is, de a költségek jelentős részét saját forrásból, jegybevételekből fedezik.

Kerényi Miklós Gábor szerint a magyar zenés színjátszás a főváros egyik legfőbb turisztikai vonzereje lehetne. Közép-Európában sehol sem játsszák olyan magas színvonalon a zenés műveket, és nemcsak a saját színházára gondol, hanem a versenytársakra is, mint Budapesten - hangoztatta.

Készülnek egy másik Tolcsvay-alkotás, az Ördögölő Józsiás március végi ősbemutatójára is. "Új műfaj keletkezik, rockoperettnek nevezem a Tamási Áron írásán alapuló darabot, amely egyszerre szól felnőtteknek és gyerekeknek." Kerényi Miklós Gábor felidézte, hogy először 1979-ben Kecskeméten, majd 2002-ben futott neki ismét, de csak most valósulhat meg ez az elképzelése.

Erős hetek előtt állnak a színház előtt, Ukrajnában lépnek föl A csárdáskirálynővel. Nyáron nemcsak Szegeden játszik a színház - Presgurvic Elfújta a szél című musicaljét mutatják be –, hanem a Berlin melletti Wannsee Fesztiválon is. A Csárdáskirálynő tíz előadására legalább harmincezer nézőt várnak - mondta a főigazgató.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1007999133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása