7óra7

Nyílt nap a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál

Nyílt nap a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpadnál

2013. 07. 07. | 7óra7

A több turnusban vezetett kulisszajáráson 11 és 17 óra között a látogatók ráléphetnek arra a színpadra is, amelyet 1938-ban a kor legnagyobb sztárjai, többek között Lukács Margit és Gózon Gyula szereplésével, a Szentivánéji álom című darabbal nyitottak meg. A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, regisztrálni a margitszigetkulissza@gmail.com címen lehet július 4-én 12 óráig - közölte a Szabad Tér Színház kedden az MTI-vel.

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Ezen a napon ingyenesen látogatható a kilátóként és Visual Art galériaként is funkcionáló, eredeti pompájában felújított 102 éves Víztorony, amely szeptember végéig naponta várja a látogatókat. A műemlék épület belső terében két új kiállítás nyílik - Margitsziget történeti fotográfiák tükrében, valamint válogatás a Budapest Pozitív fotográfiai ösztöndíj eddigi díjazottjainak munkáiból –, amelyeknek kurátora Kincses Károly fotómuzeológus.

A Víztorony-udvaron Színház a lombok alatt címmel a színpad történetének első korszakát bemutató tárlat látható: plakátok, fotók, érdekességek az Országos Színháztörténeti Múzeumot és Intézet (OSZMI) gyűjteményéből, Csiszár Mirella és Gajdó Tamás válogatásában.

A színpad bejárata mellett ezen a napon már kipróbálható a lóvasút. A Magyar Vasúttörténeti Park muzeális értékű kocsija igazi kuriózumnak számít, ugyanis 1928-ban közlekedett utoljára a szigeten. A nosztalgialátványosság a Nagyszínpad jubileuma alkalmából nyár végéig üzemel.

A helyszíni jegypénztárban ezen a napon 50 százalékos kedvezménnyel válhatók jegyek bizonyos előadásokra. Este 8 órakor a FolkSide koncertjével veszi kezdetét a Jazzy Tower koncertsorozat 2013. évi szezonja. A programjegy a színházi hajójáratot tartalmazza. Érdemes a nyílt napon is hajóval érkezni a Margitszigetre, mivel a színház saját, Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőjébe naponta ötször közlekedik menetrend szerinti hajójárat júliustól szeptemberig.

A nyílt napot a Budapesti Nyári Fesztivál szervezi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr417998137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása