7óra7

Nyíregyházán vendégszerepel a temesvári színház

Nyíregyházán vendégszerepel a temesvári színház

2013. 07. 07. | 7óra7

Peer Gynt - Balázs Attila A tizedik Táncfarsang a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egyik legjelentősebb rendezvénye. Az eseményen március 1-8. között olyan társulatok és előadók fordulnak meg, mint Ladányi Andrea, Mándy Ildikó Társulata, Tünet Együttes, Közép-Európa Táncszínház, Duna Művészegyüttes, Everdance és sokan mások. Az évről évre Magyarországon megrendezett, mozgásszínházi fesztivál jelentős eseménye a kortárs magyar táncéletnek.

A Peer Gynt, melyet a nemzetközi hírnévnek örvendő koreográfus, Horváth Csaba rendezett a budapesti Forte Társulattal közösen létrehozott előadás. A koprodukció nemrég szerepelt Budapesten a Trafóban. Temesvári bemutatója szeptemberben volt, Budapesten pedig októberben mutatta be először a színház a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül, majd Nagyváradon az Interentnikai Színházi Fesztiválon is vendégszerepelt. A nyíregyházi vendégszereplés immár az ötödik külföldi fellépése a társulatnak a különlegesen innovatív előadással.

Horváth Csaba 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A színészekből és táncosokból álló független csapat számos hazai és külföldi elismerésben részesült. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik, ahogy ez a temesvári színházzal közös koprodukcióban is látható. A Peer Gynt látványvilágáért állandó munkatársai felelnek, a nemzetközileg elismert, sajátos szín és formavilágot teremtő Milorad Krstić festő és multimédiaművész, Benedek Mari Jászai Mari-díjas jelmeztervező, valamint Payer Ferenc fénytervező.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr857998989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása