7óra7

Ónodi, Rátóti és Trill a szegedi Tragédiában

Ónodi, Rátóti és Trill a szegedi Tragédiában

2013. 07. 07. | 7óra7

„Szélesvásznú” produkciót álmodott a Dóm tér színpadára Vidnyánszky Attila, amikor elvállalta Az ember tragédiájának rendezését. Az idén 80. jubileumát ünneplő Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Bátyai Edina úgy fogalmaz: a magyar színházi élet ünnepévé teszik az előadást. A Tragédia fontos hagyományt képvisel hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiváljának történelmében. „Csúcstartó” a szabadtérin, hiszen az elmúlt évtizedekben 16 évad során 61 előadásban láthatták a nézők.

Rátóti Zoltán

Földes László (Hobo) Az idei, ünnepi produkcióhoz méltó szereposztást állítottak össze. Az örök nőt, Évát Ónodi Eszter alakítja, partnere Rátóti Zoltán lesz Ádám szerepében. Kettejük történelmi vesszőfutását Luciferként Trill Zsolt követi majd végig.

A debreceni színház és a beregszászi társulat színészei mellett további nagy nevek, színházi ikonok kaptak szerepet az előadásban. Színre lép több szerepben például Cserhalmi György, Blaskó Péter és Földes László Hobo is. Hobónak az előadás zeneszerzője, Verebes Ernő egy dalt is írt, melyet a londoni színben fog előadni.

Az alkotók monumentális díszlettel készülnek: az emberiség történetének pergamenje lesz a központi díszletelem, melyet tizenöt méter magasra terveztek, a díszletelem tetején foglal majd helyet az Úr. Innen a tejutat szimbolizálva futtatják le szintén tizenöt méter hosszú szakállát.

A színészek és az alkotók május 23-án kezdik a próbákat, hogy július 1-jén és 2-án valóban a magyar színháztörténet egyik meghatározó, új darabját láthassa a közönség a Dóm tér színpadán.

>>> Az ember tragédiája – színlap, időpontok >>> Jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798002937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása