7óra7

Opera és musical az idei Iseumi Szabadtéri Játékokon

Opera és musical az idei Iseumi Szabadtéri Játékokon

2013. 07. 07. | 7óra7

Káel Csaba Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szabadtéri játékok klasszikus operával indul: Mozart Figaro házassága című művét Káel Csaba rendezésében augusztus 7-én és 9-én mutatják be. A címszerepet Kovács István játssza, a Grófnét Rost Andrea, a Grófot Szegedi Csaba alakítja, Suzanne szerepében pedig Cserekjei Andreát láthatja a közönség.

Az Evitát augusztus 14-én és 16-án játsszák Szombathelyen. Andrew Lloyd Webber zeneszerző világhírű musicaljét Gajdos József állította színpadra. A címszereplő Koós Réka, Che Guevara szerepét Miller Zoltán, Peron elnököt pedig Egyházi Géza alakítja.

Valamennyi előadáson a félévszázados jubileumát ünneplő Savaria Szimfonikus Zenekar muzsikál.

Miller Zoltán Mérei Tamás beszélt arról is, hogy mindenképpen "nyitni akart", szerette volna, ha a szimfonikusok musicalt is játszanak. A közel három évtizeddel (1986) ezelőtt írt rockoperát az elmúlt négy évben újra átdolgozták a zeneszerzők, de az új darab bemutatójára mindeddig csak a Broadwayn került sor - magyarázta Mérei Tamás.

Felidézte, hogy az Iseum területén a hatvanas évek óta rendeztek szabadtéri játékokat. Évtizedeken keresztül a Varázsfuvolát mutatták be, majd tizenkét év szünet után, tavaly a felújított, új környezetben ismét előadták Mozart operáját.

Hozzáfűzte: a szentély egyedülálló helyszínt nyújt az operák, musicalek megrendezéséhez. Inspiráló, mert "arénaszerű" tér jön létre, de ugyanakkor korlátot és kihívást is jelent, mert az Iseum egyben múzeum is, itt például nem tudnak forgószínpadot használni.

Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház tavaly nyílt meg újra. A szombathelyi Isis-szentély felújítása és átépítése a régió kiemelt projektjeként mintegy 1,4 milliárd forint uniós támogatással valósult meg. A márványból épült, III. századi állapotot tükröző szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítóteret alakítottak ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr498000219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása