A színházi fesztiválok protokollbeszédei előszeretettel hivatkoznak az ünnep, a közösségi együttlét fogalmaira, ám hogy milyen tartalommal telnek meg (vagy sem) ezek a szavak, már nem a protokollon múlik. A vezetőségében is megváltozott POSZT hangvételét – az első napok tapasztalata alapján – a diplomatikus óvatosság jellemzi, programját pedig a szeparáció.
A POSZT több kis fesztiválra, külön világra bomlott. Ezek elég pontosan elkülönülnek egymástól. Mindegyiknek megvan a saját bázisa, úgyhogy az elhelyezkedésben, a távolságokban, a törésvonalak mentén létrejövő POSZT-térkép szimbolikus geográfiaként képezi le a magyar színházi világot. A versenyprogram, amelyből idén kimaradtak a függetlenek, a kőszínházi intézményeket képviseli, és a Pécsi Nemzeti Színház tereit lakja be. A Magyar Színházi Társaság (MSZT) ellenében megalakult, a vidéki színházakat tömörítő Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a Széchenyi tér közepén, a dzsámi előtt verte fel a sátrát. A független színházak szervezete, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) kétnapos külön-fesztivállal jelentkezik a központtól elég távol eső Zsolnay negyedben. Erre a helyre került sok más OFF-program is (színészosztályok vizsgaelőadásai; néhány független társulat produkciója; koncertek stb.). A megszokott helyén, a Művészetek és Irodalom Házában maradt a Színházi Dramaturgok Céhének felolvasószínházi sorozata. Idén pedig a Nemzetiségi Színházak Találkozója is becsatlakozott az OFF-programba, ennek előadásai a Pécsi Harmadik Színházban láthatók.
A felsorolt helyszínek mindegyike – leginkább a két Társaságé és a FESZ-é – igyekszik létrehozni a saját nyilvános fórumát. A FESZ például a POSZT múltja-jelene-jövője kapcsán szervez konferenciát. A Teátrumi Sátorban a Magyar Művészeti Akadémia tagjaival találkozhatunk, de szerveztek beszélgetést a POSZT zsűri külföldi tagjával, Rimas Tuminas rendezővel, valamint bemutatják a Magyar Teátrumi Díj szerkezetét és díjazottjait is. Aztán vannak azok a fórumok, amelyeken közös kísérlet zajlik – mondjuk az MSZT és a MTT konferencia-sorozatának harmadik része, a Gödör III. elmaradt; ezen a színházi oktatási intézmények problémáit vitatták volna meg. Úgyhogy eddig a közös nyilvánosságnak egyetlen platformja van és működik rendszeresen: a szakmai beszélgetéseké. Ezt a terepet az óvatos beszéd uralja.
A szakmai beszélgetések formája szintén megváltozott, vita helyett inkább a közönségtalálkozó műfajának irányába. Idén például a színházak maguk is választhattak a saját előadásukhoz hozzászólókat (amennyiben nem éltek a lehetőséggel, a szervezők intézkedtek), miközben egyetlen moderátor, Lévai Balázs műsorvezető, riporter vezényli le a beszélgetéseket. Új dolog az általánosabb tematika kontextusába illesztett beszélgetés: a kolozsvári és debreceni társulatok közös szakmai beszélgetésének keretét a román rendezők magyar társulatokkal való munkája adja majd. Szintén újítás, hogy minden beszélgetést egy rövid interjúblokk vezet fel, amelyekben a színház kijáratában elcsípett nézőket faggatják az előadásélményükről. Ez kiváló, interaktív ötlet. Kár, hogy nincs átgondolva: az áradozásnál mélyebb dolgokat nem provokál ki – jó kérdésekkel és szélesebb merítéssel lehetne ezen segíteni.
Ezek a változások egyrészt a POSZT ellentmondásos koncepciójára rímelnek, azaz a válogatásban szem előtt tartott területi elv és minőségi elv együttesére (gond, hogy a kettő nem mindig fedi egymást). A társulatok önszervezkedési lehetősége nem korrekt a díjazással járó verseny miatt. Ez arról árulkodik, hogy minimum valamelyik a szakmai beszélgetések és a verseny közül nincs komolyan véve. Épp a szakmai beszélgetés funkciója lenne az, hogy vita tárgyává tegye az előadásokat, és ezen keresztül akár közvetve a válogatást is. Másfelől az eddigi két szakmai azt mutatja, hogy érdemi beszélgetés akkor kerekedik, ha van miről beszélni. Nem a szellemeskedés végett pufogtatok frázist, inkább arról lenne szó, hogy a gyengébb előadásokkal a hozzászólók az alibizés, a körítőbeszéd, olykor a védés helyzetébe kerülnek – ha jó előadásról kell beszélni, az eleve felszabadító. Ugyanis a szakmai beszélgetések hangulata és beszédmódja nem annyira szabad és megengedő. Például a Veszprémi Petőfi Színház Érzelem és értelem (kritikánk itt) című előadásának szakmai beszélgetésén a felszólalók (Faragó Zsuzsa, Lőrinczy Attila) a nő-férfi viszonyokat járták körbe, az alkotók (Valló Péter, Deres Péter, Oberfrank Pál) pedig az adaptációról és a létrehozás körülményeiről, a saját színházi kontextusról beszéltek – mindez rendben van. Kevés szó esett az esztétikai problémákról (pl. a kabarészerű karikírozás és a viszonytörténeteket mutató „komolyabb” játékmód egymást kikezdő játéknyelvéről). De nem ez tette feszélyezetté a diskurálást, hanem az, hogy a veszprémi produkció minősége nem üti a versenyprogram (elvárt, feltételezett) színvonalát, s ez nem mondódott, mondhatódott ki. Lévai Balázs már majdnem lezárta a beszélgetést a hallgatóságnak felkínált kérdezési lehetőséggel, amikor egy civil néző megragadta az alkalmat, és belecsapott a lecsóba: megkérdezte, hogy az előadást miért is válogatták be a POSZT-ra. Lőrinc Katalin, az egyetlen jelen lévő válogató ezt lényegében nem tudta megindokolni. Lévai pedig a zavaros válasz után, mintha mi sem történt volna, terelte vissza a beszélgetést a díszletre. Ezek után ajándék volt, hogy két nappal később a székesfehérvári Trióról amely szintén kérdéses darabja a válogatásnak (kritikánk itt) mégis oldottabb beszélgetés alakult ki, elemző módon kerültek szóba az előadás problémái (a szövegválasztás; a díszlet kockázatai); még a beválogatás körülményeiről, hatásáról is szó esett. És jellemző az is, hogy jóllehet a Vígszínház Makrancos Katáját (kritikánk itt) sem ítélték tökéletesnek a hozzászólók, a beszélgetés itt hirtelen bemozgatta a kritikusokat, és Szűcs Katalin Ágnestől Koltai Tamáson keresztül Sándor L. Istvánig többen is bekapcsolódtak a vitába.
Még a jó előadások szakmai beszélgetéseit is meghatározza egyfajta óvatosság, ez ugyanis a helyzetből fakad. A diplomatikusságnak egyszerű oka van. A POSZT-on részt vevő szervezetek immáron mindegyike a fesztivál fenntartásában, nem a konfliktusban érdekelt. Az idei válogatásban testet öltött kompromisszum azonban – ha nem is minden elemében, de összességében – olyan irányt jelez, amely a POSZT eddigi törekvését kérdőjelezi meg. Amennyiben úgy tekintünk a POSZT-ra, mint az évad legfontosabb előadásait egy helyre gyűjtő fesztiválra.
Pécs_
_Kapcsolódó:_
>>> POSZT-beszámolók naponta a 7óra7-en >>> Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt
