7óra7

Többnapos ünnepségsorozattal kezdődik a Gyulai Várszínház 50. évada

Többnapos ünnepségsorozattal kezdődik a Gyulai Várszínház 50. évada

2013. 07. 07. | 7óra7

Gyulai Várszínház Gedeon József, a színház igazgatója a hétvégi évadnyitó programokról elmondta: az ünnepélyes megnyitó szombat este lesz a várkertben, ahol sok látványosság várja az érdeklődőket. A vendégek a vár falán 40-szer 15 méteres kivetítővásznon fényfestészeti műsort láthatnak különleges hangeffektusokkal, majd ugyanott rövidfilmet mutatnak be a színház ötvenéves történetéről. Ezt követően tűzijáték lesz, a várkapu előtt a Royal Dixieland Band ad koncertet.

Este a Tószínpadon a közönség ingyen tekintheti meg Heltai Jenő A néma levente című romantikus történelmi vígjátékát a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátékában, Kautzky Armand, Molnár Nikolett és Barabás Botond főszereplésével. Mint Gedeon József felidézte, a darabot Gyulán 1966-ban játszották Latinovits Zoltán és Stefanik Irén főszereplésével.

A megnyitó ünnepségsorozata vasárnap délelőtt a Gyulai Várszínház félévszázados történetéről szóló konferenciával folytatódik a városháza dísztermében. Az ünnepi megemlékezésre meghívást kaptak a várszínházban nyújtott teljesítményükért díjazott színészek, akik közül eddig ötvenen jelezték részvételüket. A konferencián megemlékeznek az első magyar várszínházat alapító Miszlai Istvánról, aki a legnevesebb színészeket szerepeltette a történelmi környezetben eljátszott darabokban. Szó lesz Sík Ferencről, aki a hetvenes években volt a színház művészeti vezetője és a határon túli magyar szerzők darabjait mutatta be, Sütő András és Székely János szinte házi szerzőként dolgozott a várszínházban.

Bánk bán

Vasárnap a Tószínpadon a díjazott színészek adnak gálaműsort. Hétfőtől a közönség megtekintheti a színház történetéről szóló kiállítást, este a közönség Katona József Bánk bán (kritikánk itt) című drámáját láthatja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátékában.

Mint a sajtótájékoztatón is elhangzott, az évad kiemelt támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr687998215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása