7óra7

Tudatos útkeresés – 60 éves színház, 6 éves TESZT Fesztivál Temesváron

Tudatos útkeresés – 60 éves színház, 6 éves TESZT Fesztivál Temesváron

2013. 07. 07. | 7óra7

Több színház előadása is szerepel: a helyi román és német, az aradi, a szabadkai, az újvidéki magyar színházak, a Szkéné, a Nézőművészeti és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház hagyományos(sá váló) jelenléte mellett megjelent a Szerb Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a Pintér Béla és Társulata.

Balázs Attila a TESZT megnyitóján

"Kicsit kitágítottuk az érdeklődési körünket is, illetve a fesztivál által lefedett színházak körét is. A régiónkban Újvidék, Szabadka mindig benne volt a programban, pedig Belgrád sincs sokkal távolabb, de jött előadás Nyíregyházáról, Szegedről és Budapest is benne maradt a merítésben. Ugyanúgy továbbra is barátaink, ismerőseink jönnek el, akikkel közösen pályázunk azért, hogy létrejöhessen a fesztivál" – mondja Balázs Attila, a temesvári magyar színház igazgatója. Azt meséli, nemrég Újvidéken beszélgetett valakivel, és mondta, hogy Temesvárról jöttek, mire az illető reflexből visszakérdezett: "még mindig olyan vacak ott az élet?". "Szerbiában a mai napig tartja magát a közkép, hogy nekik ott Jugoszláviában jó, nekünk meg itt Romániában rossz, mert nekünk van egy Ceaușescunk. Csak néztem, hogy uramisten, azért kicsit már jobban állunk. Például itt az Unió – és hozhatnék még ezer példát" – meséli.

A fesztivál megnyitóján életemben először éreztem egy ünnepélyes eseményen, hogy színházilag is értelmezhető. Előtte azonban elhangzott három másik beszéd is: a temesvári alpolgármesteré, a helyi német és a helyi román színház igazgatójáé. (Az épületet a német, a magyar és a román színház, illetve a román operatársulat használja. Előbbi és utóbbi kettő egy-egy termet is "társbérletben" használ, a nemzetiségiek a kicsit, a románok a nagyot.) Románul beszéltek, de egyértelműen kivehető volt, hogy mindenki a kultúra és a kulturális kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. A megnyitóból úgy tűnt, hogy ez közös ügy, egyfelé húz mindenki. Balázs Attila azt mondja, ez nem csak az ünnep alkalmából van így, jó az együttműködés az intézmények között. "Jelen pillanatban van egy közös ügy: Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. Ez most összeránt bennünket. A színészeink átjárnak egyik színházból a másikba – például Tokai Andrea, aki a román társulat Az élet álom előadásában is szerepelt. Ez azt jelenti, hogy közösen tudunk élni, gondolkodni. De olyan közös projekt egyelőre nem jött létre, amiben legalább két intézmény benne lenne, vagy ne adj' isten három – négyet már nem is merek mondani. Ha azt akarjuk, hogy ezt a multikulturalitást kihasználva Európa kulturális fővárosa legyünk, és be is bizonyítsuk, hogy erre érdemesek vagyunk, akkor tenni is kell érte, hogy létrejöjjön. Voltak efféle kezdeményezések, de nem jöttek létre." Az igazgató szerint nem is pénz, nem is erőforrás, hanem elhatározás kérdése lenne például egy temesvári showcase megszervezése.

Az élet álom (Viaţa e vis) - Claudia Ieremia, Marian Râlea

De az mégis valami, hogy három etnikum három prózai színházi műhelye képviselteti magát az egyik születésnapján. Persze lehet, hogy ez csak a mi megosztott és féltékeny Magyarországunkon olyan furcsa, Balázs Attila például nem tartja annak, és meggyőződése, hogy az elhangzott jókívánságok szívből jöttek, és fontos számukra együtt ünnepelni azokkal, akikkel együtt élnek. "A multikulturalitást komolyan gondoljuk" – mondja a direktor. De vajon a politika támogatja-e ezt a boldogságos együttélést? Támogatja-e a román önkormányzat a helyi magyar színház sajátos, kísérletező, szerzői és rendezői kihívásokat kereső színházát? Itt milyen a kapcsolata a színháznak a politikával? Van gondolatuk arról, hogy milyen legyen az intézmény? Adnak segítséget? Létezik kommunikáció? Vagy fentről nézik? Vagy beleszólnak?

Balázs Attila felidézi, hogy a polgármester születésnapi ünnepségén intézményvezetőként megjelent, és ott találkozott az alpolgármesterrel, aki gratulált a Békeidőhöz Ez azért érdekes, mert Balázs éppen egy politikust játszik az előadásban, és az adott jelenet ábrázolása nem éppen hízelgő. "Nagyon konkrétan a darabra vonatkozó megjegyzéseket tett, kérdezte, hogy miatta átírtuk-e a szöveget alpolgármesterre. Mondtam neki, hogy nem, egy szójáték kedvéért tettük ezt: az van a darabban, hogy »nagyon _föl_ kell jutni ahhoz, hogy ezt elintézzük, vagyis az _al_polgármesterhez«. Nagyon jól vette az egészet, tényleg érdekelte a dolog, olyan ember, aki jár az eseményekre – persze nem feltétlenül minden felolvasóestre. Ez elsősorban nyilván diplomáciai gesztus volt, ami figyelmet jelent."

Békeidő

Ebből adódik az a kérdés, hogy itt vajon minek tekintik ezt a műhelyt? Magyarnak vagy színháznak? A direktor azt mondja, számára ezek nem elválasztható fogalmak, az önkormányzat pedig egyértelműen és teljes mértékben színházi műhelyként tekint az intézményre. A munkát pedig igazolják az eredmények, az elismerések. Cári Tibor zeneszerző például most kapta meg az UNITER, a román színházi szövetség díját, és Balázs Attilát kérték meg, mondjon laudációt. "Olyan visszajelzéseket kaptam, hogy ez a srác tudta, hogy mit akar, a másik srác meg százszázalékosan megérdemelte a díjat azért, amit tett a színházi életért. Színházról volt szó, nem nemzetiségről, meg etnikumról." De azért vannak határok: a költségvetés mindig adott, nem lehet túlköltekezni. Ráadásul a költségvetést is csak tavasszal fogadják el. "Jobb lenne egy kicsivel nagyobb biztonság. Annak a biztonsága sincs meg, hogy a jövőbe tekintsünk, pedig ez már egy hat éve működő fesztivál, már kezd rangja lenni, kezd rá felfigyelni a szakma. Most adtak rá, de nem lehet tudni, jövőre mi lesz. Akkor van rá pénz, ha kigazdálkodjuk a költségvetési keretből."

Az igazgató pozitívumként értékeli, hogy a színház szakmai munkájába nem szólnak bele. Ellentétben például a magyar Zalaegerszeggel, ahol az önkormányzat előírta, hogy operettet kötelező játszani, de az Opera ultima előadásból az derült ki, hogy az újvidékiek is azzal szembesültek, hogy az önkormányzatuk operajátszásra kötelezte őket. (Ebből született a kissé kétarcú, de mindenképp jelentékeny előadás.) Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon milyen ideológiai nyomás alatt áll a kultúra. Temesváron ilyesmiről nincsen szó, az igazgató nem is tudja értelmezni az "ideológiai nyomás" fogalmát a színházban, hiszen a színház – színház.

Opera ultima

"Ha eredményeket hozol annak örülnek, de nem várják el, hogy díjak tucatjait nyerjük folyamatosan. Ha mégis van elismerés, akkor a fenntartó jólesően veszi tudomásul, tudnak róla és jegyzik. Persze, nem akarnak rossz színházat. Megkapják a visszajelzéseket, és az évi értékelésen kiderül, ha nem megy jól." Mert az igazgató munkáját itt évente értékelik. De ezt nem tekintik támadásnak, sőt, mintha vágynának is minél több – szakmai – értékelésre. Ez annak a fényében különösen érdekes, hogy a kritika nálunk egyre kevésbé elfogadott, támadják a kritikusok által válogatott fesztiválokat, magát a kritikát, olyannyira, hogy az egyik színházi egyesület saját kritikusgárdát képezne. Ehhez képest Temesváron egyre több kritikus jelenik meg a fesztiválon.

Talán abszurd a kérdés, hogy hogyan viszonyul egy színház a kritikához, de nem árt feltenni. "Azt szeretném, ha minél több kritikus lenne itt, és minél inkább kritizálnák a színházat. A kritika ab ovo abban a helyzetben van, hogy kiteszi magát a kritikának is. Azért kell, hogy az adott intézménytől független legyen, hogy meg tudja fogalmazni a véleményét. De azt kell tudja a kritika is, hogy színház nélkül nem fog tudni megélni, ha nincs tárgya a munkájának, akkor nincs munkája. Közben a kritikának is el kellene viselnie a kritikát, az a státusza, hogy kiteszi magát a kritikának is, attól függetlenül, hogy ő a kritikus. Ha ő is el tudja viselni a kritikát, a színház is jobban viseli az egészet. Attól a pillanattól, hogy lezártuk a válogatást, megjelentettük nyilvánosan, nekünk ezt vállalni kell. És akkor jöhetnek és lehet bírálni. Mert mi így gondoljuk. A válogatás egy saját vélemény, nem független válogatókat kérünk fel hozzá – ha a mi színházunkban, a mi költségvetésünkből működik a fesztivál akkor engedtessék meg, hogy azt mutassuk meg, ami jelen pillanatban bennünket érdekel, azokat az irányokat, azokat az embereket. Aztán ezzel lehet vitatkozni."

A válogatással pedig tényleg lehet vitatkozni. Például a 6 és fél órásnak hirdetett, aztán 7 és háromnegyed órán zajló Sirály előadással, amely talán a legnagyobb vitát váltja ki. Mi például egy felvonást bírtunk belőle (két óra időtartamban), és nem sikerült meggyőzni arról, hogy a két óra – ami egy színházi próba körülményeit imitálja – bármivel is közelebb vinne Kosztyához, Nyinához, Trigorinhoz és Arkagyinához, mint negyven perc. Akik maradtak, sokfélét mesélnek róla, leginkább azt hogy „érdekes volt”, de van olyan is, aki közben egy felvonást kihagyott, olyan is, aki elaludt rajta, és a következtetések extrém mértékben szórnak. Egy közös van a beszámolókban: a végére elhatalmasodó fáradtság.

Sirály

Vagy a román színház Az élet álom előadása, amely egy falanszterben játszatja Calderón egyszerre történelmi és egyetemes, filozofikus darabját. A díszletet, a látványt, a felvonultatott technikai apparátust csak irigyelni lehet – és itt ez egy stúdióelőadás. Úgy tűnik, hogy nem _kell_ spórolni ezen. Amúgy az előadás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, távol marad a közönségtől, valóban falanszter képződik a színpadon. Ahogyan a romkocsma-ház egyik lakásában játszódó Geschlaechter előadás sem, amely a német színház előadása. Rokonszenves, hogy az alkotók vitát szeretnének generálni a látottakról, ami sajnos közhelyes és felületes, így vitára sem igen alkalmas. A gesztus megvan, az alkalom kevéssé.

Mindazonáltal érdekes, hogy összességében a válogatás minősége nem függ az előadások minőségétől. Akár forma, akár tartalom szempontjából mindenképpen valami izgalmat tartogató előadások vonulnak fel a fesztiválon. Egy-két kivétellel mintha tendencia lenne, hogy mindenképpen szeretnék kimozdítani a nézőt a klasszikus színházi helyzetből, ami nem mindig sikerül, de legalább kérdéseket vet fel. Úgy tűnik, hogy ez eléggé tudatos útkeresés, ami rímel a temesvári társulat útkereső voltára. Mintha ezt a keresést vinné tovább a fesztivál.

A direktor nem vitatkozik e megállapítással. "A fesztivál keresztmetszete kíván lenni a régió színházi életének. Miután megnéztünk elég sok előadást – minden színháznak, amely a régióban van és van vele kapcsolatunk, követjük a repertoárját – kiderül, hogy milyen irányzatok vannak ebben az évben. Láttuk, hogy az újvidéki színháznál van egy olyan előadás, ahol a rendező nagyon erősen rányomja a bélyegét a produkcióra. A temesvári színházban is van egy ilyen előadás. De van egy Parasztoperánk is, ami összeköthető Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című előadásával. Így kiadta magát az irányelv. A szabadkai színháznak is van olyan előadása, amit szerb szerző és szerb rendező készített, és nyilván arra is rányomja a bélyegét ez. E mentén válogattunk tehát: az körvonalazódott, hogy ebben az évadban volt egy irányzat, ami szerint a rendező nagyon markánsan jelen van az előadásban. Így ezt mutattuk meg, és kíváncsiak voltunk, ki hogyan csinálja más-más rendezőkkel."

Kaisers TV, Ungarn - Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs

Balázs Attila azzal sem száll vitába, hogy az így létrejövő kép elég vegyes. Azt azonban hangsúlyozza, hogy a TESZT regionális fesztivál, aminek megvannak az állandó pontjai, ahol a minőséget természetesen lehet vitatni, sőt a mennyiségi faktor is jelen van: ennyien vagyunk, ennyit mutatunk meg. Kérdés, hogy kötelező-e mindent megmutatni vagy sem. „Az idén meg akartuk, lehet, hogy a jövőben ezt nem tesszük, nem biztos. Addig, amíg nálunk van a kés és a kenyér is, addig azt vágunk, amit gondolunk. De ezzel nem akarunk visszaélni és nem akarunk visszaélni a közönség jóindulatával sem. A Sirály előadást nem tudom, mivel lehetne überelni, de lehet, hogy nem is akarjuk.”

Az útkeresésre is azt mondja az igazgató, hogy igaz megállapítás, de az útkeresés minősége korántsem mindegy. "Nem azt mondom, hogy ebben különbözünk másoktól, de szeretnénk – nem mindig sikerül – megadni az időt rá, hogy ez kifejlődjön. Például a Hajdu Szabolccsal való munka több fázisban zajlott és próbáltuk megadni neki az időt arra, hogy megérjen. Ennek ez az elsődleges titka: megadni a kellő időt. Nem kell mindent megmutatni, amit dolgoztunk, pusztán azért, hogy leigazoljuk a munkánkat. Olyan alkotókkal, munkatársakkal szeretünk dolgozni – és a következő mandátumomban már a felépült csapatra számítok –, akik látnak lehetőséget ebben a társulatban, akik tudnak benne gondolkodni, tudják, mik a lehetőségei. Akik az alkotás részének tekintenek minket. Nem feltétlenül muszáj, hogy mennyiségileg sokat hozzunk ki belőle. de a megcsinálta-bemutattuk-elfelejtjük típusú sorozatgyártást nem szeretnénk."

A színház előtt alapvetően két lehetséges út van: kockázatot vállalok és nem vállalok kockázatot. Sok színház megy biztosra, rutinból, rizikó nélkül hívnak rendezőket. Az már kockázatvállaló, amikor a rendező-igazgató úgy gondolja, hogy az ő világlátása fontos, tehát ő telerendezi a saját színházát, tanítványaival és barátaival – ez kockázat, mert vagy megtalálja a közönségét vagy nem. A temesvári színház harmadik utasnak tűnik: nincs biztos recept, viszont olyan embereket hívnak alkotótársnak, akikben lehet bízni, mert valahol valamikor csináltak valami izgalmasat. Aztán ha a közös munka során egymásra talál rendező és társulat, megy tovább a partnerség, ha nem, akkor megáll a dolog.

Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, társulat

Balázs Attila ezzel is egyetért, de kiemeli: elsősorban műhely szeretne lenni a színház. "Az olyan alkotó embereket keresem, akikkel együtt tudunk gondolkodni, akik jönnek, néznek előadásokat, és elmondják, mit gondolnak. Addig kivárunk, míg az beérik. Itt nekik is biztonság van: nem sürget az idő. Ha olyan nagy baklövést nem csinálok – eddig nem csináltam –, akkor öt évünk még van. Igyekszünk biztosítani az ideális körülményeket: a rendezők a saját módszereik alapján dolgozhatnak. Valaki intenzíven szeret két hónapot dolgozni, valaki apró szakaszokban csinálja – itt megvan ez a szabadság. Nekem az a kötelességem, hogy megteremtsem ehhez a lehetőségeket."

De vajon van-e rá kereslet? "Azt gondolom, mindenki jó színházat akar, és ha a közönségnek akarunk színházat csinálni, akkor meglesz rá a kereslet. Nem mindig száz százalékos, de nincs az az előadás, ami teljesen lefedné az érdeklődést. Ezzel a rizikóval mondom azt, hogy megtalálja a közönségét a temesvári színház. De elég nagy gondunk van a közönséggel, mert fogy az általános problémák, az anyagiak és az idő miatt. Meg ha már a kevés idejükből eljönnek, akkor nem akarnak keseregni, gondolkodni: vidám, könnyű darabokat akarnak látni. Na de az a Hamlet előadás, amin a néző nem röhög, az nem jó tragédia. A vígjáték meg ugye nem azt jelenti, hogy folyamatosan csapkodjuk a térdünket... Szóval kérdés, hogy mit jelent az, hogy könnyű."

A színház speciális helyzetét fokozza, hogy román közegben játszik magyarul "Akkor vagy jó magyar, ha minőségi dolgot csinálsz – mondta nekem egy román barátom románul. Én ezt tartom: a hazafiságomat a munkám minősége is kifejezi. Nem kell ezt hangsúlyozni – ha jó, beszélnek róla emberek, érdekli őket" – mondja Balázs Attila.

Parasztopera - Balázs Attila, Tokai Andrea

Tapasztalataink azt mutatják: ez igaz. Március 15-én a Parasztopera előadást láttuk Temesváron. Román felirattal ment, és úgy tűnt, több a román néző, mint a magyar. Úgy tűnik, ha valami jó, annak elterjed a híre, függetlenül a nyelvtől. A direktor szerint a Parasztoperában a román néző megtalálja saját kultúráját, Ion Luca Caragiale világára emlékezteti őket a darab. "Caragiale az egyik legnagyobb román drámaíró, minden darabjában kifigurázta a román nemzetet, valamilyen oldalról támadta őket. Ezt vélik felfedezni bennünk, az előadásban: egy Caragiale-rokont. A Parasztoperának ráadásul feszes struktúrája van, amit egészében könnyű befogadni. A visszajelzés az a nézők részéről, hogy milyen jó olyan előadást látni, ami nyíltan felvállal dolgokat."

Aztán a Parasztoperáról mesél a direktor, ami az évad ugyancsak nagy kockázata volt. "Korán megkaptuk a kottákat, hogy mindenki fel tudjon rá készülni rendesen. Amikor aztán holtvágányra jutott a próba, sok hét után, egyszer csak azt mondta Rémusz, hogy próza. És ének helyett prózában mondtuk a szöveget, aminek következtében újra elkezdtük felfedezni a viszonyokat. Mert az ének el tudja vinni az embert, hogy csak arra figyel, hogy az a hang kijöjjön, de fontosak a viszonyok is. Mert operának ugyan opera, de nagyon sűrített: mindent betart, de nem bontja ki bőven. Egy ária, egy szóló nem akkora, mint Verdinél. Emiatt nagyon kell figyelni arra, hogy minden benne legyen. Ez kegyetlen. Nem lehet hatásszüneteket tartani, mint prózában, kimanírozni, ránézni, kinézni, előrántani farzsebből a híres tekinteteket, mert megy a metronóm: vagy kijött a könny a szemedből vagy nem. Ez matek. Hál' istennek tetszik a közönségnek."

TESZT

Ennek ellenére még mindig megkérdezik, hogy mikor lehet majd a Mágnás Miskát látni Temesváron. Mi is megkérdezzük az igazgatót, aki veszi a lapot. Mosolyog, miközben válaszol: "Most fogunk az évforduló alkalmából nosztalgiázni, amin elő fog kerülni a Mágnás Miska. A temesvári színház egyik legendás előadása volt, a nyolcvanas években mutatták be és 300 előadást élt meg, több évadon keresztül játszották, amit mi nem tudunk überelni..."

Aztán arról beszélgetünk, hogy azért lehetne igazi Mágnás Miskát is csinálni, ami – ha létrejön - valószínűleg nem olyan lesz, mint amire bárki számítana. De Temesváron ez egyáltalán nem szokatlan dolog, ezért is izgalmas ez a műhely és a fesztivál is.

_(TESZT Fesztivál, Temesvár, 2013. május 24-31.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637998289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása