7óra7

3K: közösség, kreativitás, kultúra – Kirándulás a KoMa Bázison

3K: közösség, kreativitás, kultúra – Kirándulás a KoMa Bázison

2013. 07. 09. | 7óra7

A Bázist a közös tevékenység, a kreatív időtöltés és a kultúra bázisává szeretné alakítani a társulat. Céljuk, hogy alternatívákat nyújtsanak a fiatalok számára. Olyan közösségi térré szeretnék alakítani a helyet, aminek kapuja mindig nyitva áll mindenki előtt. Ahova a fiatalok beülhetnek iskola után akár alkotni, akár tanulni, akár csak beszélgetni. A társulat valahogy abban szeretne segíteni, hogy ne folyjon ki az idő a kezeink közül, hogy meg tudjuk azt ragadni, tartalmassá, hasznossá tudjuk tenni.

Rengeteg ötlet megfogalmazódott már azzal kapcsolatban, hogy milyen programokat lehetne szervezni a Bázison a színház mellett: személyiségfejlesztő és készségfejlesztő foglalkozásokat, filmklubot, kiállításokat, sportrendezvényeket, versfelolvasást, koncerteket és a kerületi táncművészeti szakközépiskolával együttműködésben táncelőadásokat. Emellett lehetőség lenne kialakítani egy próbatermet zenészek számára és esetlegesen egy stúdiót, ahol zenétől kezdve lírán és prózán át a hangjátékig bármit fel lehetne venni.

Sok-sok munka áll még a társulat előtt, mire mindezt sikerül megvalósítani, de érezhető rajtuk a fiatalos energia, a lelkesedés. Persze vannak néha mélypontok, amikor úgy érzik, hogy nem haladnak előre, hogy nem fog sikerülni, amit elképzeltek. Zrínyi Gál Vince, a társulat vezetője mégis azt mondja: abból kell kihozni a legjobbat, ami van, meg kell tenni mindent, ami tőlünk telik.

Az iskolaépület karbantartásával a 2007-es megszüntetés után nem igazán foglalkoztak. Brutális állapotok uralkodtak a helyen 2011-ig, amíg a KoMa birtokba nem vehette az elhagyott iskolát, hogy bázisává, színházává alakítsa. A társulat egy olyan épületbe költözött be, ami rengeteg helyen be volt ázva, a falai elpenészesedtek, leesett róluk a vakolat, a parketta pedig fel volt púposodva. Csakis rajtuk és az őket támogatókon, segítőkön állt, hogy mit hoznak ki ebből a helyből, helyzetből, lehetőségből. A társulat nagy-nagy odaadással és kemény munkával szépen lassan fejlesztgeti az otthonukat.

A tizedik gén - elöl Polgár Péter és Lass Bea

A tornatermet egy nagyobb méretű színházteremmé alakították. Lefestették a falakat és a parkettát feketére, hogy egy stúdiószínház jellegű tér hangulatát keltse. A tornaterem bordásfalait kreatívan felhasználták A tizedik gén című előadásuk díszletéhez. Azt is megoldották, hogy a terem egyes részeit el lehessen függönyözni, és így kisebb terek legyenek leválaszthatóak belőle. Az utolsó roma – Egy utolsó cigány című előadás egy-egy jelenete például ezekben a kisebb méretű, lefüggönyözött terekben játszódik.

Az iskola aulája egy olyan közös térré alakul át, ahol a nézők kényelmesen elférnek, míg várakoznak az előadás kezdetére, de akár utána is le tudnak ülni itt megvitatni a látottakat. Már a büfé is megvan – zsírosdeszka, szörp –, ahol becsületkassza működik, minden 100 forintba kerül. Az aula közepén kényelmes kanapék vannak elhelyezve, amiket könyvespolcok vesznek körül. A szépirodalmi alkotások mellett a könyvespolcokon található a KoMa előadásainak szóróanyaga is.

A tizedik gén - próba az új KOMA Bázison

A színfalak mögött kapott helyet egy kellék- és jelmezraktár, egy kisebb hely a technikai eszközöknek, egy iroda és két öltöző. Emellett a társulat kialakított magának egy egészen otthonosan berendezett „színészbüfét” (ahogy ők hívják). Mikor éppen nem dolgoznak, itt tudnak közösen leülni enni, inni, beszélgetni. De ha valaki nagyon fáradt és pihenni szeretne, itt akár még aludni is tud, ugyanis ágyak is vannak a helyiségben.

A jövőbe kitekintve nagyobb átalakításokat is tervbe vettek. A Bázisnak van egy nagy udvara, amiből egy romkocsma szerű hangulatos kerthelyiséget is ki lehetne alakítani, pingpong-asztalokkal és csocsóval. Akár még tetőterasz megépítésére is lenne lehetőség. Ebben az esetben a Bázisnak az az oldala, ami az udvarra néz, óriási üvegablakokból és üvegajtókból állna. A közönség pedig ebből az irányból tudná megközelíteni a színháztermet. Belépve az üvegajtókon egy tágas és világos folyósóra jutna, ahonnan rögtön az előadás helyszínére érkezne. A kivitelezéshez sok pénzre lenne szükség, ami egyenlőre nincsen, de néhány építőipari cég már felajánlotta támogatását: építőanyagot tudnának biztosítani a projekt megvalósításához.

Az önkéntes segítségnyújtásra és adakozásra nagy szüksége van a Bázisnak. Szerencsére úgy tűnik meg is kapja mindezt. A előadások előtt a kerületi szakközépiskolákba és gimnáziumokba járó diákokból megalakult önkéntes csoport üzemelteti a büfét és a ruhatárat nagy lelkesedéssel, udvariasan. Az aulában és a színészbüfében található bútorok nagy részét a társulat civil támogatóitól kapta. A KoMa számára mindez nem csak amiatt fontos, hogy működőképesek legyenek, hanem azért is mert visszajelzés számukra a közönség felől, erőt tudnak belőle meríteni, biztatja őket arra, hogy amin munkálkodnak az valami jó dolog.

A KoMa az elmúlt évben több XV. kerületi iskolában is megfordult. Előadásokat, jeleneteket készítettek a diákokkal. Valamit biztosan sikerült megmozdítaniuk a fiatalokban, mert ők visszajárnak a Bázisra, előadásaikra, sőt sokan szüleiket is elhozzák magukkal. A társulat tagjai közvetlenül fordulnak feléjük, nem akarnak művészkultuszt kialakítani maguk körül, a bizalomra és a kommunikációra építenek.

Leszögezhető: óriási szükség van olyan központok kialakítására, amin a KoMa fáradozik. És bár fontos lenne, hogy több pénzzel támogassák őket, az is rengeteget tud segíteni, aki nem pénzt ad, hanem megtalálja azt a módot, ahogyan ő egyedien hozzá tud tenni valamit a fejlődéshez. Ha a KoMa Társulat pozitív példával tudna elöljárni, ha sikerülne nekik, amit elterveztek, talán más társulatoknak, művészeti szerveződéseknek is erőt tudnának adni hasonló ötleteik megvalósításához. Lehet, hogy mindez utópisztikus álmodozásnak tűnik csak, és sokan azt mondják, hogy ebben a világban, ebben az országban, ebben a városban ez képtelenség, de hogy sikerül-e, az nemcsak a világon, az országon és a városon múlik, hanem rajtunk, azon a színházi közösségen, amit mi alkotunk, akik jelenlétünkkel és aktivitásunkkal képesek vagyunk előremozdítani.

>>> A KoMa Társulat a 7óra7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58001455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása