Összesűrűsödtek az események, és úgy gondoljuk, a történtek érdemesek arra, hogy egyrészt ne felejtsük el őket a napi információmennyiségben, másrészt komplex összefüggésrendszerben tekintsünk rájuk, így a jövőben nem fogunk minden piszlicsáré üggyel külön hírben foglalkozni, hanem összefoglaljuk őket, bizony a saját szánk íze szerint. Terveink szerint havonta – vagy olyan sűrűséggel, ahogy jön a téma. Mindenesetre most akad.

Itt van például legújabb kedvenc városunk, Szeged, amely, úgy tűnik, elkötelezett azt illetően, nehogy vállalható színháza legyen a városnak. Tavaly a Szegedi Szabadtéri Játékoknak mentek neki most pedig a helyi Nemzeti Színház igazgatói pályázatán tűnik úgy, hogy itten fű nem nagyon terem.

Mert hát a Szegedi Nemzeti Színház ugyan szorgosan gyártja az előadásokat szakmányban, rendszeresen hírt is adunk a művészeti színvonalát tekintve átlagban olyan semmilyen-középszerűnek minősíthető teátrum hol jobb, hol rosszabb előadásairól, de Gyüdi Sándor igazgatói korszaka e tekintetben legjobb esetben is eredménytelennek nevezhető. A Szegedi Nemzetinek ugyan nincsenek botrányai, de nincs arca sem, nincs híre a városon kívül, egyszerűen nem jelent semmit. Ha azt gondolnánk, hogy sorba állnak a motivált pályázók, hogy építsenek itt valamit, hát tévedünk: az aspiránsokat elnézve nemigen születhet jó döntés, és amúgy is, mintha a döntés borítékolható lenne.

Pályázik ugyanis a minden politikai oldal felé gesztusokat tevő Gyüdi Sándor jelenlegi főigazgató és Juronics Tamás művészeti vezető külön-külön, és pályázik még Balikó Tamás, Vasvári Csaba és Szolnoki Tibor, akiről most nem beszélnénk részletesebben, úgyis csak Zsadon Andreával közös operett-társulatukból vonnánk le következtetéseket, és az senkinek sem lenne jó.

Gyüdi Sándor azt nyilatkozta Juronics pályázatára is vonatkozóan: „Azt hiszem, nincs ellentét közöttünk abban, hogy milyen irányba menjen a színház, persze lehet, hogy bizonyos hangsúlyok kis mértékben eltérnek, de ettől a Szegedi Nemzeti Színház a néző szemével nem fog megváltozni”, ami aggodalommal töltheti el a színház iránt érdeklődő szegedi népeket. Juronics azonban élesebben fogalmaz "Nincs lélek az épületben" – mondja, hozzátéve: "nem lehet nem meghallani a színházon belüli és a közönség felől érkező elégedetlen hangokat".

Érdekesebb Balikó Tamás személye, aki a Pécsi Nemzeti Színházban már volt igazgató, őt Rázga Miklós váltotta ott, aki egy év alatt nagyságrendekkel feltornázta az eladott jegyek számát. Mindenesetre Balikó egy interjúban az értékmegtartás mellett úgy foglalta össze törekvéseit, hogy "progresszivitás és progresszivitás", ami rendezései ismeretében fölöttébb meglepő tőle. A legutóbb új szakmai egyesület alapításában is részt vevő Balikó (amely a színházművészek társadalmi elismertségének, emberi tartásának és művészi méltóságának visszaszerzését tűzte ki célul) azonban furcsa helyzetbe keveredett: kiderült, hogy pályázatának egyes oldalai meglepő egyezéseket mutatnak Rázga Miklós pécsi (Balikó leváltását eredményező) pályázatával. Úgy tűnik, Balikó négy oldalt schmittelt, és ezen ige használata azért is indokolt, mert az egykori köztársasági elnökhöz hasonlóan Balikó sem tudja, hogy került oda az a szöveg. (Az Index cikkéből olyasmi olvasható ki, hogy a témához értő ismerőse ugyanazt a szöveget küldte át neki, mint Rázgának annak idején, és mindketten bekopizták a pályázatba ugyanazt.)

De még eggyel érdekesebb Vasvári Csaba, egykori székesfehérvári színigazgató, akit a székesfehérvári fideszes önkormányzat csapott el, egyrészt mert képtelen volt együtt dolgozni, másrészt, mert meredeken zuhant a bérleteladás. Ehhez képest komikus olvasni, hogy Vasvári korábbi, a székesfehérvári Vörösmarty Színház élén szerzett tapasztalatait a szegedi direktori székben is kamatoztatná Vasvári szerényen történelmi lehetőségként éli meg annak lehetőségét, hogy újra igazgató lehet (na jó, pontosabban, hogy Szeged színházai igazgatóváltás előtt állnak). Azt a meglátást pedig csak a totális dilettantizmus számlájára lehet írni, hogy "okosan kell egyensúlyozni a népszínházi és a kísérleti színházi zsáner között; az utóbbi időben ez utóbbi javára billent a mérleg, ezért kell most erősíteni a népszínházi zsánert". Tegye fel a kezét, aki Szegeden az utóbbi öt évben kísérleti színházi előadást látott bérletben a prózai társulat előadásában! Ilyen nem volt, így csak arról lehet szó, hogy Vasvári a rossz előadásokat – amiből volt bőven – kísérletinek, a jókat meg népszínházinak nevezi. A szakmaiságot megkoronázó jelenség pedig az alábbi: "Vasvári Csaba a Színházművészeti Bizottság tagja, így komoly ráhatással bír színházi folyamatokra, ezt a kapcsolatrendszert Szeged szolgálatába állíthatná. Szűcs Gábor pedig a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács tagja, valamint az NKA Előadó-művészeti Szakkollégiumának kurátora, s ezek mind olyan erőforrások, amelyeket érdemes a városnak kihasználnia" – írja a Szeged Ma nyilván Vasvári nyilatkozata alapján. Igen, tessék jól olvasni: van valami olyasmi, hogy befolyással való... mi is? De ez valami olyasmi. Nem?

Ha valakinek kételyei lennének, jó ha tudja: a pályázatot elbíráló bizottság tagja Fekete Péter is, aki a Békéscsabai Jókai Színház igazgatása, a Magyar Teátrum főszerkesztői posztja, a Színházművészeti Bizottság tagsága (Vasvári Csabával együtt), a Nemzeti Színház helyettes államtitkári fizetéssel járó miniszteri biztosi állása (stb.) mellett még ezt a fontos posztot is könnyen betölti. Persze a miniszteri biztosság nem veszi el olyan sok idejét, mindössze Vidnyánszky Attila meghosszabbított kezeként működik, biztos távolban a Nemzeti Színház június 30-ig tartó időszakától.

Természetesen a közgyűlés ettől még akárhogy dönthet, vélhetően az egymást igen jól megértő Fidesz, KDNP és Jobbik ezúttal is kitartanak egymás mellett. Amúgy meg mindegy, ezek a pályázatok úgyse lesznek, amúgy is csak cirkusz, mert mindenki tudja: azt nevezik ki, akit a hatalom akar. Minek akkor ezt rejtegetni? "Gondoljunk bele, hogy a legjobban működő színházak, múzeumok, könyvtárak vezetésére is időről időre pályázatot kell kiírni, holott a regnáló igazgatóval a fenntartó és a közönség is elégedett, és az illető is szívesen folytatná a megkezdett munkát" – írja a bloggernek felcsapó L. Simon László ami csak azért ócska cinizmus, mert mintha azt sugallná, hogy csak a törvény miatt írtak ki pályázatot a Nemzeti Színházra, ugyanis a leírtak Alföldi Róbertre éppen megállnak. Ehhez még van képe odaírni, hogy a Nemzeti igazgatóválasztása nem színjáték volt csupán. "Aki ismeri az intézményrendszert és őszinte is, pontosan tudja, hogy magunk mögött kell hagynunk a jelenlegi vezetőválasztási rendszer álszent gyakorlatát" – írja a kulturális államtitkár, és nem szakad le a mennyezet. Mert ez aztán nem lesz álszent, ugyan már.

És felsorolja, ki mindenki ért vele egyet, és nem meglepő, hogy a felsoroltak egy része valójában persze nem ért vele egyet Legyen világos: akkor lesz nem álszent ez a gyakorlat, ha a kinevezésekből kitakarodik a politika (mert semmi keresnivalója ott), és a szakmai szervezetek, illetve a fenntartó kizárólag szakmai szempontok szerint delegált emberei döntenek arról – nézői felmérések figyelembe vételével –, ki méltó _szakmai szempontból_ a művészeti intézmények vezetésére. Nyílt döntési folyamat, nyilvános meghallgatás és szakmai testület kell. (Csak ajánlani tudjuk laptársunk, a Revizor témába vágó cikkét.) És ha már _legyünk őszinték_, ideje azt is kimondani, hogy a Színházművészeti Bizottságnak az ötből összesen kettő valódi szakmai felhatalmazással bíró tagja van: Novák János és Vidnyánszky Attila. Addig, amíg a színház (és bármilyen intézmény) politikai hűbérbirtok, felesleges komédia álszentségről beszélnie annak, aki másfajta álszentséggel akarja felváltani az előzőt. "Tájékozatlanság, fellengzősség, dilettantizmus és arrogancia. Talán ennyivel lehetne elintézni ezt az egészet. L. Simontól Balogon át Orbánig" - írja a témát elemző cikkében Schilling Árpád, és ehhez (meg a következtetéséhez) nemigen tudunk hozzátenni semmit.

Ráadás, ha már álszentség, meg ilyesmi. „Nem Esterházy Péter írói munkáságával összefüggő mondatokról volt szó - szereplője volt egy műsornak. A szerkesztőnek joga volt eldönteni, hogy mi kerül adásba, és mi nem. Ez a néhány mondat nem illett a programajánlóba. Akkor követtünk volna el hibát, ha utasítottuk volna a szerkesztőt, hogy mit tegyen bele és mit ne." Az MTVA az író személyére, munkásságára való tekintettel kért bocsánatot. „Tekintse gesztusnak, mi is annak szántuk" - mondta Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, egykori kisgazda képviselő, vállalkozó, Hašekkel szólva már csak az ízes "megazisten" hiányzik az elegáns nyilatkozat végéről. És tényleg nem szakad le.