7óra7

Szarvas József színművész fiatalokkal teremt értéket az Őrségben

Szarvas József színművész fiatalokkal teremt értéket az Őrségben

2013. 07. 13. | 7óra7

A Hídépítő Hét keretében július 15. és 21. között egy valódi fahíd is megépül a főút és az őshonos gyümölcsfák otthonául szolgáló Tündérkert között, amelyben a Pajtaszínház és Galéria is várja közönségét - mondta el az MTI-nek csütörtökön Szarvas József.

Vidnyánszky Attila, szarvas József

Hozzáfűzte: tavaly - hála Csernyus Lőrinc építésznek és a Kós Károly Egyesülés fiatal építész hallgatóinak - megépült a Tündérkert csillaga, amely mágikus védelmet ad a kert körtefáinak és menedéket nyújt a Tündérkertbe érkezők számára.

Idén is folytatják a megkezdett munkát, mégpedig a híd megépítésével. A híd jelkép, hiszen az építmény összeköt egymással, ugyanúgy közösséget erősít, ugyanez a célja a Tündérkertben található Pajtaszínháznak és Galériának is - mondta.

A hídépítés mellett a Pajtaszínházban előadásokra is várják a közönséget az egy hét alatt. Július 15-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei adják elő Arany János Toldi című művét Horváth Csaba rendezésében. Másnap a szombathelyi Mesebolt Bábszínház mutatja be Baltazár Espinoza utolsó üdülése és üldöztetése című, felnőtteknek szóló előadását. Július 17-én Nagy László Rege a tűzről és a jácintról címmel tart költői estet Gál Tamás a Csavar Színház művészeivel. Július 19-én Jordán Tamás Széllel szemben című stand-upját láthatják a pajtában, kapcsolódva Weöres Sándor születésének centenáriumához. Július 20-án Berecz András és Balogh Kálmán estjét láthatják az építők és a viszáki közönség. 21-én este pedig a Dresch Quartet koncertje zárja a programot.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr257998071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása