7óra7

Két kényelmetlen óra
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Két kényelmetlen óra

2013. 07. 15. | Turbuly Lilla

És ha már címek és helyek: Kisvárdán szabadtéren játszották az előadást, egy szakközépiskola udvarán, a tanműhely mellett. Hűvös nyári este volt, amikor nem olyan kellemes közel két órán át egy helyben ülni, igaz, ha az ember az előtte ülőktől látni akart, nem is nagyon ülhetett egy helyben, mert az ad hoc nézőtéren nyújtogathatta a nyakát, hogy lásson is valamit. Szóval fizikailag kényelmetlen helyzetbe kényszerültünk, ebben az esetben azonban ennek talán így is kellett lennie. Legalább ebben a két órában ne kérjük már számon a mindennapi komfortzónánk hiányát, és ne akarjuk fotelből nézni a hideg padokra kényszerültekről szóló történetet. Az alkotók javára írandó az is, hogy jól alkalmazkodtak a helyszínhez. Nem tudni, a műhely fala mellett felhalmozott székekből, asztalokból, deszkákból, egyebekből mi tartozik az iskolához, és mit tettek oda az előadás kedvéért, de ez jó is így. Meg az is, ahogy a tér egyéb adottságait – hogy be lehet hajtani autóval, hogy van egy fal, aminek a tetejére fel lehet ülni – kihasználták.

A Váróterem Projekt néven szereplő, volt kolozsvári színművészetisekből három éve alakult társulatot már a neve is szinte predesztinálta arra, hogy a várótermek gyakori látogatóiról, a hajléktalanokról is készítsenek egy előadást. Hasonlóan a saját egyetemista éveikről szóló, Mit csináltál három évig? című munkájukhoz, ezúttal sem egy hagyományos értelemben vett darabról van szó. Albu István rendezése (a dramaturg Bertóti Johanna) apró jelenetekből építkezik, amelyek egy hol szorosabban, hol lazábban egymáshoz illeszkedő hálót adnak ki a végére. Egy rövid időre egymás mellé csapódó fiatal pár és a megszülető gyermekük története, folytatásokban elmesélve; egy fiú, aki csak beszélgetni szeretne valakivel, ezért idegeneket hívogat; egy férfi, aki a vacsoráért cserébe kielégít egy másik férfit; ünnepi beszédet mondó idióta politikus, aki szirénázó autóval érkezik (de tényleg), aztán ugyanazzal az autóval el is menekül a valódi kérdések elől. De ezek mellett a realista minitörténetek mellett akadnak a realitástól elszakadók is, mint amikor amolyan nagyvárosi természetbúvár módjára mutatja be egy szenzációhajhász tévéműsor a hajléktalanokat, mintha egy különleges állatfaj lenne az aznapi téma.

Hajléktalanokról szóló cím nélküli előadás

De jelen van az abszolút realitás is, filmbejátszások formájában, amelyekben hajléktalanok beszélnek az életükről. A színház pedig úgy adja meg a tiszteletet a valóságnak, hogy az előadás végén a színészek is a vetítővászon felé fordulnak, és velünk együtt nézik-hallgatják a cím nélkülivé vált életeket, egészen addig, amíg tapsolni nem kezdünk.

Egy kicsit sok ez a két óra, néha elengedi az ember figyelmét, lehetne húzni, feszesíteni. Ami pedig a tartalmi részt illeti (és ez a kisvárdai szakmai vitán is felvetődött), az előadás kizárólag a hajléktalanok szemszögéből néz rá a világra, vagyis csak az egyik oldal szempontrendszerét érvényesíti, amit érdemes lenne kiegészíteni más szemszögekkel is. A társulat (Csepei Zsolt, Daróczi Noémi, Imecs-Magdó Levente, Imre Éva, Molnár Bence, Sebők Maya, Simó Emese, Vetési Nándor) mindenesetre mindent megtesz, hogy közel hozza hozzánk ezt a világot, és teszik ezt egymásra figyelve, természetes, sallangmentes játékmóddal, ami még akkor is megmarad összbenyomásként, ha vannak szándékosan elrajzolt jelenetek.

Hajléktalanokról szóló cím nélküli előadás

Kérdés persze, hogy mi lehet a célja egy ilyen előadásnak, tehet-e, segíthet-e valamit a figyelemfelhíváson, tudatosításon kívül, ami persze önmagában sem kevés. Ha Magyarországon készül, biztosan belekerültek volna a hajléktalanok utcai létezését kriminalizáló kriminális jogszabályok, az aluljárókban elhelyezett kordonok, de úgy látszik, Romániában ilyenfajta hajléktalanügyi „megoldások” szerencsére senkinek sem jutottak az eszébe, bár arról, hogy a politika ott sem áll a helyzet magaslatán ez ügyben, szólnak jelenetek. A Váróterem Projekt előadása jó szándékkal, érzékenyen keresi-közelíti a színházi megszólalás-megmutatás lehetőségeit ebben a társadalmilag és politikailag megoldatlan kérdésben.

_(Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválja, 2013. június 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418001793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása