7óra7

Anconai szerelmesek a beteg kaposvári színészekért

Anconai szerelmesek a beteg kaposvári színészekért

2013. 07. 21. | 7óra7

Anconai szerelmesek - Czene Zsófia, Nyári Oszkár, Mózes Balázs A kezdeményezés Nyári Oszkár és Tóth Géza ötleteként indult el. Ők mindketten évtizedek óta a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai. Színészi munkájuk mellett azonban szabad idejükben egy nemes vállalkozás vezetői: Nyári Oszkár a roma és nem roma gyerekek tehetséggondozását célul kitűző Karaván Művészeti Alapítvány elnöke, Tóth Géza pedig az alapítvány művészeti vezetője. Szándékuk a színházművészet segítségével a fiatalok termékeny együttműködését, kreativitásuk fejlődését elősegíteni.

Most egy másik nem kevésbé nemes célért dolgoznak minden erejükkel, tehetségükkel és lelkesedésükkel, s ebben támogatóra találtak a Csiky Gergely Színház vezetésében és minden dolgozójában, így kerül az Anconai szerelmesek még egyszer újra a nagyszínpadra. A tavalyi évadban nagy sikerrel futó előadás az Alapítvány produkciója, azonban minden benne szereplő színész a Csiky Gergely Színház társulati tagja. A színház minden színésze és dolgozója egyöntetűen a kezdeményezés mellé állt, s az előadás teljes bevételét kollégáiknak ajánlják – hiszen ez az, amit adni tudnak nekik ajándékba: a tehetségüket és a munkájukat. Ez az amit értük tenni tudnak: előadást csinálnak.

Az előadásról készült kritikánk itt olvasható

Vajda Katalin - Fábri Péter: Anconai szerelmesek

Helyszínünk egy Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években, ahol megesik, aminek meg kell... E kedves olasz kisvárosban éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amoroso, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézótulajjal. És akkor még nem is beszéltünk az idevetődő többiekről: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant magyar lányról, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken...

Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás, a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end. Nézőink Tóth Géza rendezésében tekinthetik meg e nagy sikerű zenés komédiát.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr478001105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása