Akik péntek este hét órára összegyűltek a szegedi Régi Zsinagóga kertjében, bizton remélhették, hogy idén sem kell hosszú és unalmas megnyitóra készülniük. És nem csalódtak. A fesztivál plakátjának fő motívumaira felfűzött, az Andaxínház közreműködésével előadott performansz sem ötletekben, sem gondolatokban nem szűkölködött. Úgy kezdődött, hogy Vass Imre levetkőztette a ragasztószalaggal körbetekert mikrofont. Azért mondom, hogy levetkőztette, mert ezzel a gesztussal levetkőzések és levetkőztetések egész sorát nyitotta meg. Miközben ugyanis Balog József, a fesztivált szervező MASZK Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a 23 éve tartó folytonosság milyen nagy érték a városnak és a színházkultúrának egyaránt, és hogy annak ellenére, hogy a fesztiválra meghívott társulatok közül nem egy a megszűnés közvetlen közelébe került, hiszi és reméli, hogy valamilyen formában ezek a társulatok is átmentik majd a saját értékeiket; Vass Imre szép komótosan és apró részletekben elkezdte levagdosni Balog Józsefről a plakáton láthatóhoz hasonló zakót, majd a nadrágot. Egy idő után pedig Balog József maga folytatta a vetkőzést a tengerésztrikóig és a rövidnadrágig. De előtte még elmondta, hogy Baráth Ferenc fesztiválplakátja idén a tekintetet, a meghatározott időben és térben létező személyiség egyéni, figyelmes tekintetét helyezi a középpontba, ezért aztán legyen ez a tekintet az idei fesztivál hívószava.
Mielőtt ezzel a figyelmes tekintettel végignéztek volna rajtunk, fiatal színészek kötözték hozzá a Zsinagóga kerítéséhez azokat a fehér lufikat, amelyek mindegyikén egy-egy társulat neve szerepel az idei kínálatból, aztán ők is levetkőztek. Ez a gesztus ezen az estén egyszerre utalt a független színházak lassú és folyamatos kivéreztetésére, de arra is, hogy ez a kilenc nap alkalom a testi-lelki szoros és kényelmetlen öltönyöktől való, legalább időleges megszabadulásra.
Közben megcsodálhattuk (a szerencsésebbek meg is simogathatták) a plakáton lévő nyuszi ezüstszürke alteregóját, élőben. Baráth Ferenc plakátjain ugyanis mindig szerepel egy állat is, idén ez a nyúl. Akit a fesztivál idei díszvendége, Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetője Csirkenyúlnak nevezett el. (Ennek pontos oka ismeretlen, de le kell szögeznünk, hogy határozottan nyúlformájú nyúl az istenadta.) A megnyitó, ahogy eddig minden évben, idén is az Andaxínház kortárs táncprodukciójával zárult, amit ezúttal Vass Imre adott elő.
És volt még, ahogy mindig, sok friss gyümölcs, bor, és hulló japán akácvirágok számolatlanul, aztán nyolckor kezdődött a nyitóelőadás: a helyi Metanoia Arthopaedia Mutatványosok az Alkimisták utcájában című darabja, Perovics Zoltán rendezésében. A Meditációs objektum a „kartonvarrónő” címszó alatt alcímet viselő, magát nem könnyen adó „történelmi cirkusz” (hogy a színlapot idézzem) pazar látványvilágának két előadáson is tapsolhattak a nézők, mert az elsőre olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy pótelőadást kellett tartani. A csütörtöki Vaknyugat előadásra sem kapható már több belépő. Figyelő tekintetekben tehát, úgy tűnik, nem lesz hiány a 23. THEALTER Fesztiválon.
