7óra7

Önmagát bizonyítja – Péter Kata, aki a hatodik volt

Önmagát bizonyítja – Péter Kata, aki a hatodik volt

2013. 08. 01. | 7óra7

► Te hogyan emlékszel, hogy indult a lassan félidejéhez közeledő nyári előadássorozat?

*Péter Kata (PK):* Már a főiskola alatt kiderült, hogy jól működünk együtt, több előadást létrehoztunk már akkor is nyaranként. Akkor ez természetes volt, egy osztály voltunk, szerettünk együtt játszani, eleve játszani, jó partnerei voltunk egymásnak.

Péter Kata - Péter Kata

► Ez kovácsolta össze azt a csapatot, ami most is megvan? Az elején volt három nyári előadásotok, és csak azután jött az ötlet, hogy egymás életét és személyét dolgozzátok fel. Miből jött az ötlet, hogy maradjatok együtt?

*PK:* Nem akartunk elválni egymástól, egy nyelvet beszélünk, hasonlóan gondolkodunk, hasonló az ízlésünk, és nálunk soha senki nem akart a másik elé állni színpadon, ez a fajta rossz versengés nem volt. Volt persze másmilyen, erős személyiségekből áll az osztály, óhatalanul felállt egy hierarchikus rendszer, ami kinél ilyen, kinél olyan nehézségeket okozott, okozhatott.

De a létrejött jelenet, vagy előadás, a közös munka minősége ezt mindig feledtette, vagy másodlagossá tette. Az évek során meg elfogadóbbak lettünk egymással, türelmesebbek, öregebbek is, aki hangos volt ma halkabb, aki halk, hangosabb. Képletesen értem, persze.

► Tehát elmondható, hogy az eredeti hierarchiához képest a szerepek változtak?

*PK:* Formálódnak. Itt tanultam meg azt, hogy ha egy közösségben benne vagyok, az oda-vissza működik: kérdés, hogy én mit jelentek a közösségnek és a közösség mit jelent nekem. Ezt tudom alakítani. Nekem nem elfogadnom kell egy rám ruházott szerepet, hanem azzal élnem kell és valamit kezdenem vele. Ha például nem tetszik, akkor valamit tenni kell ellene és lehet formálni. Ez a közösségen is múlik, hogy észreveszi-e ezt a változást és elfogadja-e, meg rajtam is, hogy mennyire tudok jól részt venni a dologban úgy, hogy az a közösségnek is jól essen. Ez mindenre érvényes szerintem. Az idei előadásban ezt talán érinteni is fogjuk, hiszen óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha egy ember nincs ebben a közösségben, éppen akiről szól az előadás, mi lehet emögött? Miért alakulhat így valami? Van egy csapat, akik elvileg jól dolgoznak együtt, jól vannak együtt – és aztán kiderül, hogy ez mégsem teljesen igaz. Hol hibázhat egy közösség? Hol az egyén? Hol lépnek be az egók, a személyeskedés, az érdekek, az ízlés? Mi mentén? Szerintem most kikerülhetetlen is, hogy szóba hozzuk. Főleg ma, ahogy élünk, kihagyhatatlan, hogy erről beszéljünk, hiszen ideje lenne felismerni, hogy döntést felelősségteljesen kell hoznia az embernek, ami egyedül nehéz, tehát meg kell találni a jó közösségeket és abban érvényesen, gyümölcsözően együtt dolgozni.

Monológok a kádban - Péter Kata

► Hogy jött az ötlet, hogy magatokról készítsetek előadást?

*PK:* Gábor mondta, hogy ez lesz. Bennem erős ellenérzéseket váltott ki először. Iszonyú beképzeltnek és nagyképűnek gondoltam ezt az ötletet. Ki kíváncsi az én életemre? De tényleg. Ezt így minek? Mivel Gábor nem szokott mellényúlni, ezért azt mondtam, hogy persze, csináljuk. Majd kiderül, hogy működik-e ez. De aztán rájöttünk, hogy a címszereplő élete egy jó apropó is arra, hogy megfogalmazzuk közösen évről-évre, hogy mit gondolunk a környezetünkben, az országban, vagy éppen a saját magunkban történt változásokról. Az én előadásom esetében rajtam keresztül beszélünk arról, amiről tizennégy ember akar. Arról, hogy kinek mi a fontos éppen, és ezt hogyan tudjuk elmondani. Persze változik, az adott személytől függően, hogy mi kap nagyobb fókuszt, hangsúlyt egy előadásban, mert azt az illető dönti el, hogy miről akar beszélni. De azért ez elég szabad és nyitott dolog. Mindenki megtalálja benne azt, amit ő is vall, csak az előadásnak éppen az a címe, hogy Kovács Patrícia vagy Péter Kata. Ez is nekem nagyon furcsa: láttad a Péter Katát? Vagy: benne voltál a Kovács Patríciában? Szóval olyan furcsa.

► Rosszul furcsa vagy jól furcsa?

*PK:* Furcsa, hol így, hol úgy.

► Hogy kit érdekel Péter Kata, arra, azt hiszem, elég világos válasz érkezett a négy telt házas előadással.

*PK:* Úgy furcsa, hogy játszani is furcsa volt. Egy év arról szól, hogy felkészülsz, hogy nyáron megpróbálod egy előadásba beleszorítani, ami szerinted te vagy, amit te gondolsz a világról, szakmáról, bármiről. Hogy tudod az egészet megfogalmazni? Néha lehetetlen vállalkozásnak tűnik és borzasztónak. Borzasztó élmény. Ugyanakkor meg kéjesen borzong benne az ember, mert iszonyatosan jó is. Ugyanígy az előadás is: egyfelől nagyon jó magadról beszélni, ugyanakkor meg nagyon nem. Eljátszani saját magadat a színpadon – nagyon furcsa állapot. Visszanéztem a dvd-t, borzasztó voltam színészileg. Nem jól játszottam magamat.

Mészáros Máté - Péter Kata, Dömötör András

► Járó Zsuzsa is hasonlót mondott. Miért? Mert Péter Kata van ott a színpadon?

*PK:* Mindig Péter Kata van valamennyire a színpadon. A saját anyámat jó volt játszani, jó volt, hogy ott nem én voltam. Mert amikor Péter Kataként mondok mondatokat és a saját életemet játszom, aközben színpadon vagyok, tehát szerepet játszom, de mégsem. Ez nagyon furcsa helyzet. Volt egy pontja az előadásnak, amikor Dömötör András elmondta az általa írt átokmesét, na ott én majdnem elájultam. Besűrűsödött minden, éreztem, hogy nagyon furcsa helyen, időben és ponton vagyok éppen, miközben átkokat szórnak rám egy rakétasilóban – meglehetősen felkavaró volt.

► Patríciának megtisztító érzés volt utána. Neked?

Átutazók - Péter Kata, Pindroch Csaba *PK:* Amikről előtte azt gondoltam, hogy nagyon súlyos dolgok az életemben, azokból egy csomó mindenről kiderült, hogy nem is annyira. Azáltal, hogy számomra tabu, vagy általam tabunak vélt dolgokat ország-világ előtt kimondtam, elvesztették a sötét oldalukat. Nem mindegyik, van dolgom rendesen még, de nagyon sok minden könnyebb lett. Meg amilyen visszajelzéseket kaptam, hogy másoknak ez mit jelentett, az nagyon jó volt. Többen mondták, hogy mennyire megérintette őket ez az egész, és ugyanez a megtisztulásélmény megvolt nekik is, mintha ők is végigjárták volna ezt az utat. Ez jó érzés volt. Amikor azt látod, hogy tényleg van értelme.

► Milyen volt, amikor kihúztak?

*PK:* Zokogógörcsöt kaptam. Nem akartam, nagyon nem akartam. Idősebb koromban szerettem volna, később, a vége felé. Szerettem volna már anyuka lenni, ráncosabb, érettebb, és talán bölcsebb, mire ez megtörténik. De azt is tudtam közben, hogy ennek akkor kell megtörténnie, amikor meg kell történnie. Ebben biztos vagyok.

► Ehhez képest valóban hamarabb jött el a te időd. Bánod?

*PK:* Nem, egyáltalán nem. Mert nagyon jól sült el. Szerintem az osztálynak is jót tett, jó munka volt. Kezdett már kicsit szétesni a társaság, valaki éppen nem akarja csinálni, mások elbizonytalanodnak… Ezeket meg kellett beszélni, át kellett rajta lendülni, feldolgozni, hogy mi mit jelentünk, mit jelent ez az egész számunkra. És ez megerősítette az elhatározásunkat. Tulajdonképpen minden évben újra kell definiálni, hogy mit is csinálunk. Az elsőnél még tartott a főiskola és annak a lendülete. Ahogy távolodtunk egymástól, mindenki más helyre került, jöttek mind magánéletileg, mind szakmailag fontos dolgok. Mindenkinek el kellett döntenie, hiszen felnőtt emberek vagyunk, hogy ez kinek mit jelent, kinek mennyit ér meg, mennyi lemondást, mennyi áldozatot. Kinek mennyire fontos. Nekem nagyon, és vagyunk ezzel így páran. Elsőbbséget élvez nagyon sok mindennel szemben. Fontos nagyon. Sőt: egyre fontosabbá válik, ha már csináljuk tíz éve, akkor a dolog számomra önmagát bizonyítja. Nincs kérdés, hiszen megy. Nagyon nem örülnék, ha egyszer csak abbamaradna. Szomorú és rossz jelzés lenne, ha nem csinálnánk végig. Végre valamit végig kéne csinálni, amit elkezdünk. A végére kéne érni.

Mészáros Máté - Fenyő Iván, Péter Kata

► Akkor számodra nem kérdés, hogy a végére fog érni. Az előadásokhoz mindenki hozza az ötleteit, te viszont elég határozott koncepcióval érkeztél – két ilyen volt, a Máthé Zsolt a koncertjelleggel és te a meseformával. Miért volt fontos számodra, hogy te hozd a formát és miért éppen a mese?

*PK:* Gondolkodtunk a formán, és nekem nagyon hamar eszembe jutott a mese. Maximálisan megbízom az osztályban, Máté Gáborban, mégis volt rajtam egy olyan teher- és felelősségérzet, hogy muszáj mindennek stimmelnie. Voltak pillanatok év közben, amikor emiatt nagyon görcsös voltam. Egy bárd lebegett felettem végig. Hogy miért mese? Mert egy csomó olyan témáról szerettem volna beszélni, amiről nem beszélhetek egy az egyben, mert nem is annyira izgalmas színpadilag, másrészt mert egy csomó olyan személyt érint, aki nem mehet fel a színpadra, és nem tudja a nagyközönség előtt előadni a saját verzióját. Ilyenkor a saját életemen keresztül beszélek sok más emberről, akiket tiszteletben kell tartanom, emiatt nagyon kényesen és érzékenyen kellett ezt kezelni, hogy ők ne érezzék magukat nevesítve, vagy ne mindenki tudja, hogy miről van szó, de közben amiről beszélek, a téma tiszta legyen. Ha egy mese a forma, akkor abban el lehet szállni, lehet olyan szimbólumokat használni, amiket mindenki ért, de nem kell konkrétumokat mondani. Ez nagyon jó keret volt ahhoz, hogy bármit el tudjak mondani, mert nem válik ízléstelenné és személyeskedővé.

► Mennyiben lesz más az előadás, hogy átmentetek a Jurányiba? Vagy úgy is kérdezhetném, hogy mennyiben határozta meg a Zsámbéki Rakétabázis a produkciókat? Mi vész el vagy mi születik?

*PK:* Nem tudom, majd ott kiderül. Zsámbék nagyon meghatározta ezt a dolgot, amit az is jelez, hogy most is úgy emlegetjük, hogy "csináljuk a zsámbékos dolgot". Az elején azért, mert lent aludtunk két hétig, emiatt az egész közeg meghatározó volt, nyitott vezetőséggel, Mátyás Irén szívén viselte a dolgot. Csak ahogy öregszünk, más szempontok is bejönnek, a buli jellege már nem érdekelt senkit, hogy ott alszunk és utána szórakozunk. Már nem volt fontos, és nem csak ettől lesz jó egy munka. Tavaly már az Örkényben próbáltunk, úgyhogy gyanítom, most több időt fogunk együtt tölteni, mert mindenki itt van Pesten. Hogy Zsámbékon ez véget ért, és Mátyás Irén meghalt, nagyon jelez valamit, hogy a változás elkerülhetetlen volt.

Baróthy (Máthé Zsolt) - Péter Kata, Szandtner Anna

► Ha egy mondatot kéne mondanod Száraz Dénesről, mi lenne az?

*PK:* Iron man. Nagyon becsülöm benne, hogy nagyon keményen sportol, hegyet mászik, úszik, fut, biciklizik versenyszerűen. Ehhez nagy elszántság és erő kell. Szerintem ahogy ő összerakta az életét és ahogy csinálja azt, az tiszta és nekem nagyon szimpatikus. Nem mondok róla többet, majd megcsináljuk az előadást, abban jobban és többet beszélünk róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr117998023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása