7óra7

Véget ért a 23. Művészetek Völgye

Véget ért a 23. Művészetek Völgye

2013. 08. 05. | 7óra7

A rendezvényekre a becslések szerint mintegy 120 ezren látogattak el, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt, ebből Kapolcson háromezer vendégéjszakát töltöttek el sátorral. A tervezett 85 millió forintos költségvetés 42 százaléka állami forrás – Nemzeti Kulturális Alap és miniszteri keret –, s várható még résztámogatás a vidékfejlesztési minisztériumtól is.

Művészetek Völgye

A különböző, nagy sikerű és családias hangulatú kapolcsi udvarokat idén is óriási érdeklődés övezte. A helyi portákon megvalósuló programok egy közös koncepció alapján egymást erősítették.

A legrégebbi udvar a völgyben a negyedszer megnyitott Palya-udvar lett, az énekesnő idén 18-szor lépett fel, Hobo 180 dalt énekelt el a 10 nap alatt, a Kaláka-udvarban 450 új vers született. A legtöbb szereplője a hagyományőrző Muharay-udvarnak volt 840 fellépővel, és a hagyományőrzés jegyében még több mint 60 Balaton-felvidéki és bakonyalji település is bemutatkozott kézműveseivel és helyi termékeivel.

Sikere volt a Blue sPot Cafe-nak, a Zeneakadémia és a Snétberger Tehetségközpont ifjú növendékeinek, Berecz Andrásnak, a Dresch Quartettnek, Dés Lászlónak és Andrásnak, Varró Dánielnek, Harcsa Veronikának és az Anna and the Barbies zenekarnak. Sokakat vonzott még a Jazz és Irodalom udvar, a Társasjáték udvar, a Zöldprogramok – amelynek keretében a környéken összesen 150 kilométert gyalogoltak azok, akik a különböző túrákon vettek részt –, Jancsi bácsi udvara, a taliándörögdi Ősök Háza, a Református udvar és a mintegy 50 kiállítás.

A Fesztivál tíz napja alatt 138 kézműves árulta portékáját és 50 ideiglenes vendéglátóhely nyílott, 103 völgymunkás, valamint 60 önkéntes szolgálta a fesztiválozókat. A völgyvendégek idén összesen 3 hektoliter vért adtak. A Művészetek Völgye hivatalos honlapjának 80 ezer egyéni látogatója, a legnagyobb közösségi oldalon pedig 250 ezer lájkolója volt a fesztiválnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677997983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása