7óra7

Sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház

Sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház

2013. 08. 12. | 7óra7

Gyulai Várszínház A várszínház mellett működő Művészeti Tanácsadó testület hétfőn délelőtt hozta nyilvánosságra a jubileumi évadot értékelő jelentését. A művészekből, támogatókból és a gyulai önkormányzat képviselőiből álló testület szerint az idei jubileumi évad előadássorozata rendkívül változatos volt, a műsorok széles réteg érdeklődését célozták meg.

A várjátékokon az ismert hazai előadók mellett külföldiek is felléptek, Európából és a tengerentúlról, összesen tíz országból.

Gedeon József hangsúlyozta: négy új bemutatót tartottak, Bocsárdi László rendezésében Shakespeare Hamlet című drámáját láthatta a közönség, felolvasószínházi előadás keretében pedig Egy világhírű kisváros: Gyula címmel Krasznahorkai László műveiből kaptak ízelítőt az érdeklődők. A várszínházban látható volt a Beatles története is a Bors Őrmester Árva Szívek Klubjának Zenekara segítségével. A negyedik ősbemutató volt, Zalán Tibor A fáklya kialszik című drámáját Csiszár Imre vitte színpadra. Ez a darab a gyulai vár 1566-os védelméről kiírt pályázat nyertes alkotása volt.

Az idei évadban öt ingyenes fesztivált is rendeztek, köztük a Shakespeare fesztivált, dzsessz és blues fesztivált rangos hazai és nemzetközi fellépőkkel, hetedik alkalommal tartották meg az irodalmi humorfesztivált, és volt Körösvölgyi Sokadalom fesztivál is a vár körül. Mint elhangzott, sikert aratott Székely János Caligula helytartója című darabja, a Szegedi Kortárs Balett előadása, a Carmina Burana és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje.

A nyári várjátékokat az ingyenes műsorokkal együtt 26 ezer néző látta 2013-ban, az eladott jegyek száma 9500 volt, ami hasonló a tavalyi adatokhoz. A Gyulai Várszínház idén várhatóan 180 millió forint költségvetéssel zár decemberben, ebből a pályázatokon elnyert összeg 87 millió forint volt, a többi bevétel a jegyek értékesítéséből és egyéb támogatói pénzekből származik - tette hozzá Gedeon József.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397997951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása