7óra7

Itt van Japán! 3. Előadó-művészeti Fesztivál

Itt van Japán! 3. Előadó-művészeti Fesztivál

2013. 08. 14. | 7óra7

A szervezők hosszú távú szándékai már megmutatkoznak a 2013-as év kurátori koncepciójában és az új arculatban. A kezdetben a butoh előadásokra fókuszáló fesztiválprogramban most megjelennek a műfaj szoros határai közé nem sorolható, ugyanakkor a butoh filozófiáját tükröző előadások is.

Kripta - Ko Murobushi

A társadalmi konvenciókat átlépő, tabu témákat sem nélkülöző újító butoh műfajának szellemiségéhez sokkal inkább igazodik ez a nyitott gondolkodásmód, mely a kortárs előadó-művészetek butoh filozófiája által inspirált művészeit és produkcióit is befogadja. Így kapott meghívást a fesztivál programjába a Batik, Japán egyik legtöbbet turnézó, kizárólag női táncosokból álló társulata, akik munkáikkal nagy port kavartak már a kortárs tánc világában.

Az idei program legfontosabb előadója azonban, a fesztivál keretében harmadik alkalommal fellépő Ko Murobushi, a butoh egyik legismertebb és legelismertebb képviselője a világon. A mester minden munkáját a mélység és filozófia hatja át, mely megmutatkozik Kripta című legújabb szólójában is, melyet közvetlenül a bécsi premiert követően láthat a hazai közönség.

Morfium nővér - Komatsu Thoru Magyarországon látható a Ko Murobushi által Komatsu Thoru butoh táncos részére koreografált Morfium nővér című darab európai premierje. Tohru a butoh alapítójának, Tatsumi Hijikatának volt a tanítványa.

Kuriózumként az egyik legnagyobb mexikói táncosnő, Lola Lince érkezik Magyarországra, aki a ma élő legidősebb női butoh mester, Natsu Nakajima tanítványa. Budapestre utazó előadásával az álmok világába repíti el a nézőket.

Az Érintéspont Művészeti Alapítvány folytatja japán-magyar koprodukciós sorozatát, melynek keretében idén Batarita és Daiji Meguro közös munkáját támogatja. Azonnali üzenet című darabjuk premierje, a Tottoriban tartott munkabemutató után, a Nemzeti Táncszínházban lesz.

Az Itt van Japán! 3. Előadó-művészeti Fesztivál a táncelőadásokon túl számos izgalmas programmal várja még a nézőket.

A Nemzeti Táncszínházban a fesztivál kiállítás-sorozatának részeként egész szeptemberben látható lesz A kísérletező test 1969-2013 című kiállítás, mely a butoh egyik legmeghatározóbb mesterének, Ko Murobushinak a munkásságába enged bepillantást.

Azok számára, akik a gyakorlatban is szeretnének közelebb kerülni a műfajához Ko Murobushi és Daiji Meguro tartanak intenzív workshopot. Szeptember 27-én a Budapesti Japán Iskola gyermek taiko dobcsapata forrósítja a hangulatot és az előadások előtt kirándulhatunk a japán gasztronómia világába.

Itt van Japán! - programok

Trafó Kortárs Művészetek Háza

*szeptember 24.*
19:00-20:00: Japán ízei - Sakura Sushi Étterem
19:40: Mr. Kunihiko Yasuda, Kulturális Attasé, Magyarországi Japán Nagykövetség
20:00: Batik (J): Érintés 21:10: Közönségtalálkozó

*szeptember 25.*
20:00: Batik (J): Érintés

Nemzeti Táncszínház

szeptember 23-25.
16:00-19:00: Workshop | Daiji Meguro (J): Butoh

*szeptember 27.*
18:00-19:00: Japán ízei - Sakura Sushi Étterem
18:30-18:50: Budapesti Japán Iskola - Taiko dobcsoport
19:00: Batarita (H) & Daiji Meguro (J): Azonnali üzenet | bemutató
20:00: Ko Murosbushi (J): Kripta 21:00: közönségtalálkozó

*szeptember 28.*
14:00-17:00: Ko Murobushi (J): Butoh
18:00-19:00: Japán ízei - Sakura Sushi Étterem
19:00: Tohru Komatsu (J): Morfium Nővér | európai bemutató
20:10: Lola Lince (MEX): Álom-töredék tanulmányok
21:15: közönségtalálkozó

*szeptember 2-29.*
Kiállítás: A kísérletező test 1969-2013

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457997945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása