7óra7

Szeged város aranyérmét kapták az István, a király alkotói

Szeged város aranyérmét kapták az István, a király alkotói

2013. 08. 22. | 7óra7

„Olyan, mintha a Dóm térre, Szegedre teremtették volna ezt a nagyszerű darabot” – fogalmazott Botka László, hozzátéve, az István, a királyt az elmúlt három évtizedben összesen hatszor láthatta a közönség a napfény városában. A polgármester köszönetet mondott azért, hogy a darab harminc éves jubileuma tiszteletére Alföldi Róbert rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatják be a rockoperát.

Alföldi Róbert, Botka László, Bródy János, Szörényi Levente Szeged város aranyérmének átadásakor

Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján Az István, a király zenéjét Szörényi Levente szerezte, míg a szövegét Bródy János írta. A nagyérdemű először 1983-ban a városligeti szánkódombon láthatta a rockoperát. Szörényi Levente elmondta, a darab első vendégjátéka is a Dóm téren volt a városligeti előadások után egy évvel. „Szegedre mindig boldogan térünk vissza” – tette hozzá, amit Bródy János is megerősített.

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. "Szeged köszönetét és elismerését fejeztem ki az István, a király alkotóinak, mert a 30. jubileumi bemutatóra a Dóm teret választották. 3 évtized alatt 6-szor aratott óriási sikert városunkban a rockopera, öröm volt tapasztalni Szörényivel, Bródyval, Alföldivel egy jóhangulatú beszélgetésen, hogy ez a darab képes vitákon felül összefogni az embereket." (Botka László facebook-oldala) |

Botka László Szeged város aranyérmével köszönte meg az alkotók, így Szörényi Levente, Bródy János szerzők, Alföldi Róbert rendező és Rosta Mária producer munkáját, s kifejezte reményét, hogy az alkotók a jövőben is hazájuknak tekintik Szegedet, s a Dóm teret.

(CC BY-NC-ND 2.5 HU)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr937997927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása