7óra7

Négy ősbemutatót tartanak az idén a nyíregyházi színházban

Négy ősbemutatót tartanak az idén a nyíregyházi színházban

2013. 08. 26. | 7óra7

Tasnádi Csaba Az ősbemutatók sorában a korábban kiadott műsorterv szerint még két nagyszínpadi és egy gyermekelőadás szerepelt. Szerzői jogi problémák miatt időközben lekerült a repertoárról Gabriel García Márquez Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regénye nyomán Forgách András által írt Azon a napon, amikor című darab, helyette - egy ősbemutató keretében - Forgács Péter-Novák Eszter Tűzoltó leszel s katona című darabját állítják színpadra.

A legtöbb színház nem meri vállalni az egynél több ősbemutatót, de én örülök annak, hogy mi négyet is - jelentette ki Tasnádi Csaba, hozzátéve, hogy a négy különböző műfajú színdarab négy korosztálynak szól. Az idei évadban emellett a Vajda Katalin és Fábri Péter által jegyzett Anconai szerelmesek 2., Török Sándor Valaki kopog című színdarabját, valamint Tomku Kinga és Kazár Pál Jonatán visszavág című "zenés vitaminbombáját" láthatja először a nyíregyházi közönség.

Tasnádi Csaba szerint a közönség bizalma a jegybevételen is meglátszik, a tavalyi év azonos időszakában 11 milliós, idén viszont már több mint 13 millió forintos forgalmat bonyolított le a színház jegyirodája.

Az évadterv többi része nem változott, a nagyszínpadon Tamási Áron Énekes madár című zenés népi játékát tekintheti meg a közönség a Csík Zenekar közreműködésével, de műsorra tűzték Lengyel Menyhért Lenni vagy nem lenni című komédiáját, valamint William Shakespeare Coriolanus című tragédiáját is.

A Krúdy Kamarában Friedrich Dürrenmatt János király, Lőrinczy Attila Balta a fejbe és Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című előadást tartják meg, a gyerekeket a Jonatán visszavágon kívül Weöres Sándor Csalóka Péter zenés mesejátékával várják. Az ovis bérlet idén három előadásra, az Óz, a nagy varázsló, a Hattyúcskák tava és Tessék engem megmenteni! című mesejátékokra szól.

Tasnádi Csaba a társulati ülésen bejelentette, hogy a színház önerőből folytatja tovább a Színházi Neveléssel a Javuló Valóságért (Szí-Ne-Ja-Va) című, színházra nevelő programot.

Az ülésen bemutatták a társulat kilenc új tagját, szeptembertől többek közt Eggert Géza, Derzsi Enikő és Éri-Kovács Zsana erősíti a nyíregyházi kőszínház színészi gárdáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr467997855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása