Sok helyen megfordult pályája során. Természetesen eredetileg színész szeretett volna lenni, de rájött, hogy nem ehhez van tehetsége, hanem ahhoz, hogy emberekkel bánjon, és íróasztal mögül segítse színművészetünket. A színészszakszervezetnél megtanulta, hogyan működik a színház egésze, milyen az üzemmenet. Így régi álma vált valóra akkor, amikor Várkonyi Zoltán művészeti titkárnak hívta a fénykorát élő Vígszínházba.
Sokan tudnának mesélni profizmusáról, pszichológusokat megszégyenítő képességeiről – hiszen a művészek különösen nem könnyű emberek. Életének csúcsa volt az a jó pár év, amit imádott direktora mellett a Vígszínházban tölthetett. De utána is számos kihívást vállalt. Volt a Mikroszkóp Színpadon, a Szabad Tér Színháznál, a Játékszínben és az Operettben, majd utolsó munkahelyeként a Nemzeti – később Magyar Színház ügyvezetőjeként búcsúzott az aktív munkától. Ezt követően sokáig a Gór Nagy Mária által vezetett Színitanodát segítette tanácsaival, évtizedes tapasztalatával.
A pszichésen megterhelő munka megviselte egészségét, lelkiismeretessége, az állandó stressz kikezdte szívét. De még nyugdíjba vonulása után is bármikor fordulhattak hozzá segítségért, szakmai tanácsért, soha nem utasított el senkit.
2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Élete volt a színház.
Kérésére szűk családi körben helyezik nyugalomra.