Az ősbemutató rendezője Léner András, szereplője Danis Lídia, Őze Áron, Pogány Judit és Gula Péter. Fontos szempont, hogy minél több olyan művet mutassanak be, amelyet hazai színpadokon még nem játszottak - mondta Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon alapító művészeti vezetője a hétfői sajtótájékoztatón.
Tom Kempinski Magyarországon kevéssé ismert angol drámaíró Távolsági szerelem című művét október végén tűzik műsorra. A történet hősei az Atlanti-óceán két partján élnek, a New York-i színésznőt Tóth Ildikó, a londoni írót Lukács Sándor formálja meg.
Thomas Mann Halál Velencében című művének dramatikus feldolgozásában novemberben szerepet kap Benjamin Britten utolsó, a novella alapján készült operája. Ugyancsak novemberben lép pódiumra önálló estjével a szalonban a 75 éves Sándor György humoralista.
Jerome Kilty sokat játszott, Kedves hazug című darabját, amely George Bernard Shaw Nobel-díjas ír drámaíró és egy angol színésznő, Mrs. Patrick Campbell több mint negyven éves levelezéséből keletkezett, újrafordította Nádasdy Ádám. A darab Tisztelt hazudozó címmel december 10-től látható a Szalon műsorán Valló Péter rendezésében, Shaw-t Jordán Tamás, Mrs. Campbellt Molnár Piroska személyesíti meg.
Az elmúlt évadban a Rózsavölgyi Kiadó által 1912 és 1940 között kiadott dalokból és korabeli kabarétréfákból, jelenetekből, újságcikkekből készítettek összeállítást. Az idei válogatásban A legvidámabb barakk címmel az 1945-1989 közötti időszak legismertebb slágerei és legkedveltebb kabaréjelenetei elevenednek meg. Az estet Kalmár Tibor rendezi, a zenei irányító Szilassy Nelly - emelte ki Zimányi Zsófia.
Az évad második felében, januárban mutatják be Forgách András Szorul a hurok - A Oktogontól a Kútvölgyi útig egy Pobjeda hátsó ülésén című művét a szerző rendezésében. A színmű Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényének két fejezete (Egy úri ház, Szorul a hurok) alapján íródott.
A Gyilkosság telefonhívásra című Alfred Hitchcock-thriller alapjául Frederick Knott azonos című színdarabja szolgált, amely évekig nagy sikerrel futott a Broadway-n. Az izgalmas krimit most Dicső Dániel rendezi Szervét Tiborral a főszerepben.
Márai Sándor írására, A szegények iskolájára épül a jövő áprilisi bemutató. Az évad egyik legizgalmasabb vállalkozásának ígérkezik május elején Émile Ajar (Romain Gary) Előttem az élet című, 1975-ben megjelent kultikus regényének kamaraszínházi változata. Lőrinczy Attila adaptációja négy főalakra szűkíti a szereplők körét. Alföldi Róbert, az előadás rendezője valamennyi figurát 70 év körüli színészekre osztotta. Így Momót, a 14 éves arab kisfiút Margitai Ági formálja meg.
Az évad utolsó premierjét május végén Réthly Attila rendezi. Hindi Brooks amerikai írónő Romance.com című vígjátéka az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt. Ugyancsak Réthly Attila jegyzi a júliusban Szentendrén bemutatott Könnyű préda című komédiát. Lőrinczy Attila darabja, amely a Szentendrei Teátrum és a Pentaton Koncert- és Művészügynökség közös projektjeként valósult meg, ősztől felkerül az Átrium Film-Színház műsorára.