7óra7

Évadnyitó Színházi Korzó 2013 – Felhívás

Évadnyitó Színházi Korzó 2013 – Felhívás

2013. 09. 10. | 7óra7

Évadnyitó Színházi Korzó 2012 A szervező FÜGE a korábbi évekhez hasonló minőséget és koncepciót szeretné folytatni az idei évben is. Szeptember 22-én, vasárnap, a Hét záróeseménye az egész napos rendezvény lesz a forgalom elől lezárt Andrássy úton, de ezúttal egy sokkal hosszabb szakaszon: a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Nagymező utcáig.

Az elmúlt két TeARTrum Fesztiválon elsősorban független színházi társulatokkal találkozhattak a színházbarát látogatók, igaz a függetlenek mellett jelen volt több kőszínház is jegyárusító pavilonjaival, színpadi programjaival. A több mint 80 standnál a látogatók előre megvásárolhatták színházjegyeiket, ismerkedhettek a társulatokkal valamint játékos vetélkedőkben vehettek részt. Közel 30 változatos színpadi programot láthattak a MasterCard – FÜGE színpadán és a Hajószínpadon. Mindemellett táncosok és performerek lepték el napközben az Andrássy utat és környékét. Hol az út közepén, hol egy-egy kirakatban bukkantak fel a táncosok, akrobaták, színészek.

2013-ban csak egy nagyszínpad felállítását tervezik: ezen főként a sétáló közönséget szeretnék prózai valamint zenés-táncos produkciókkal megszólítani.

A tervek szerint a színpadon a program 12 órától egészen este 6 óráig tartana, nagyjából félóránkénti váltással. Délelőtt a családokat, gyerekeket szeretnék megszólítani, este pedig a színházbarát vagy csak kulturált szórakozásra vágyó fiatalokat, időseket, külföldieket.

Évadnyitó Színházi Korzó 2012

A szervezők szeretnék, hogy a színpadi programokon túl performanszokkal, előadásokkal, happeningekkel, installációkkal töltsék meg a résztvevők a teret. Ne csak a látogatók kapjanak lehetőséget arra, hogy találkozzanak a művészekkel, hanem a színházak is arra, hogy promotálják az induló évadtervüket, árusítsák jegyeiket és bérleteiket.

Az idei évben is ösztönöznék a színházakat, társulatokat, hogy ötletes, kreatív standdal jelenjenek meg, mert a közönségnek legjobban tetsző színház vagy társulat standja jutalomban részesül. Így nem csak asztalok sokasága sorakozna fel a korzón, hanem szebbnél szebb standok várnák az érdeklődőket.

Évadnyitó Színházi Korzó 2012

A FÜGE várja olyan előadó-művészeti szervezetek, mozgás, tánc, zenés, prózai színházak, társulatok, művészek, műhelyek jelentkezését, akik élni szeretnének azzal a promóciós lehetőséggel, hogy a színházi szezon kezdetén széles körben bemutathatják közönségüknek program-ízelítőjüket.

*Időpont: 2013. szeptember 22. vasárnap*
*Helyszín: Andrássy út*
*Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30.*

Amennyiben csatlakozni kíván a programhoz a mellékelt adatlap megküldésével jelezze részvételi szándékát a szinhazikorzo@gmail.com e-mail címen.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr507997877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása