7óra7

Káel Csaba: a Művészetek Palotája áttér az évados tervezésre

Káel Csaba: a Művészetek Palotája áttér az évados tervezésre

2013. 09. 11. | 7óra7

A vezérigazgató hangsúlyozta: az európai kultúra szilárd értékei olyan horizontot jelölnek ki számára és az intézmény számára, amelyen továbblépve idén az identitás fogalmát járja körül programjuk.

Művészetek Palotája

"A fogalom aktualitását igazolta az a fotópályázatunk, amelyet még az előző évadban hirdettünk meg, és amelyre minden eddiginél többen jelentkeztek fiatalok. A pályázat címe ez volt: Ki vagy te? A kérdés több vonatkozásban is feltehető: kik vagyunk mi, kik voltak az elődeink, kik lesznek az utódaink" - magyarázta Káel Csaba.

Kiemelte, hogy az évad együttesének azért választották az MR Szimfonikusokat, mert az idén 70 éves zenekar Bartóktól és Dohnányitól kezdve a máig szinte mindig a vele kortárs alkotásokat szólaltatta meg. "Az évad művésze Perényi Miklós gordonkaművész lett, aki egész életével példázza kulturális identitásunkat" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A budapesti Mahler-ünnepet felváltó, szerda este kezdődő Európai hidak sorozat is a Budapesti Fesztiválzenekarral közös fesztivál, amely Káel Csaba szerint segít tájékozódni a közelünkben élők kultúrájának értékei között. "Amikor még nem, vagy csak ritkán kaptunk nyugati útlevelet, sokkal tájékozottabbak voltunk a cseh színházról, a lengyel dzsesszről és filmről, a keletnémet zenei életről. Ma csak kevesen informáltak. Az Európai hidak idén a cseh kultúrát hozza premier plánba a barokk muzsikától, Dvořák művein át a mai cseh komponistákig".

Szeptember 22-én a Müpa vendége lesz Jordi Savall viola da gamba-játékos, a régizene katalán sztárja és kórusa, valamint zenekara, koncertjükön a Borgiák zenéjét játsszák, ami azért is érdekes, mert a Borgiák világát megidéző filmsorozatot részben Magyarországon forgatták, és a hazai képernyőkön is sikerrel szerepelt.

A Budapest Music Centerrel közösen szervezett Új Magyar Zenei Fórumra nevezett fiatal magyar zeneszerzők döntőjét és a díjátadó gálát ugyancsak a Művészetek Palotájában rendezik meg szeptember 26-án.

"Szép ív rajzolódik ki az ifjú nemzedéktől a középgeneráción át az úgynevezett nagy öregekig. Mi rendeltük meg és októberben bemutatjuk Melis Lászó Bakkhánsnők című operáját, amely Euripidész ógörög szövege nyomán készült Jeles András közreműködésével. A Neue Oper Wiennel együttműködésben mutatjuk be Eötvös Péter Lilith-jét. Eötvös részben számunkra, részben a Kölni Operaház felkérésére írja következő darabját. Megbeszéléseket folytattunk a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetőivel arról, hogy Kurtág György Samuel Beckett drámájából készült első, A játszma vége című drámát feldolgozó operáját közös produkcióban mutassuk be" - részletezte a vezérigazgató.

A Müpa profilját hangversenyorgonája is meghatározza, jövő márciusban a hangszer meglepő lehetőségeit mutatja be a virtuóz technikájú és fantáziájú amerikai Cameron Carpenter, "az orgona Paganinije". Káel Csaba azt is elmondta, büszke arra, hogy a nagy európai hangversenytermek szervezetének Rising Star programjába Balázs János fiatal zongorista tehetséget nevezhették.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757997721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása