7óra7

Japán bábszínház vendégjátéka Győrben

Japán bábszínház vendégjátéka Győrben

2013. 09. 14. | 7óra7

Vaskakas Bábszínház, Győr Az Asiri-za az egyetlen társulat Hokkaidón, Japán második legnagyobb szigetén, amely hagyományos ningjó dzsórurival foglalkozik. Ennek lényege, hogy hárman mozgatnak egy bábot egy speciális technikával. Ez évszázadokkal ezelőtt, az egyszerű kesztyűbábok továbbfejlesztéséből kialakult művészi technika.

A társulat célja nem pusztán a hagyományőrzés, hanem új hagyományok teremtése egy olyan vidéken, ahol a régiek nem maradtak fenn. Ezt jelzi az is, hogy a társulat neve Hokkaidó őslakosai, az ajnuk nyelvén azt jelenti, hogy "új".

A 18 esztendeje alapított társulat évente egy bemutatót tart, emellett vendégszerepléseket vállal szerte Hokkaidó szigetén. 2007-ben a három legjobb együttes közé jutottak kategóriájukban az ázsiai szigetország egy rangos kulturális fesztiválján.

A Vaskakas Bábszínház közlése szerint a Párkereső című, élő zenével kísért programban helyet kapott békéért és termékenységért fohászkodó ünnepi tánc éppúgy, mint komikus táncmű vagy hagyományos japán szerelmi történet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757997693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása