7óra7

Modern színház
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Modern színház

2013. 09. 15. | 7óra7

A fentiekkel tulajdonképpen megspórolhatjuk magunknak, hogy tartalmilag odafigyeljünk a Békéscsabai Jókai Színház előadására, ennél több nemigen fog belőle kiderülni. Ahhoz ugyanis, hogy ez megtörténjen, az előadásnak tudnia kellene, micsoda is Lear királysága és kicsoda maga Lear. Ez sajnos nem derül ki. Pedig az előadást megelőző, a bejáratnál zajló performansz arra utal, van rá elképzelés: ez a Lear bizony egy rendőrállamot működtet – abból legalábbis ezt gondolom, hogy kommandósnak öltöztetett színitanház-hallgatók (plusz egy fő színházigazgató) fogadnak bennünket a kapuban, marcona motozással, állhatatos kérdezéstechnikával érdeklődnek szúró-vágó szerszámok felől.

Utólag világos, hogy a darab eleji ünnepségre érkező vendégsereg szerepét szánták nekünk, épp csak túl lett lőve a célon. A néző ilyen erejű képletes vegzálása erős színházi eszköz, és ha ez csupán bokréta a kalapon, és nem maga a kalap, akkor az ember kissé zavarba kerül, arról nem is beszélve, hogy ez a bokréta (vagyis a mi nézőtéri pozíciónk az előadásban az első jelenet után) tökéletesen figyelmen kívül van hagyva.

Lear király - Czitor Attila

Pedig milyen érdekes koncepció lenne – mondjuk –, ha Lear királysága zsarnoki lenne, és a király ennek megfelelően egy zsarnok! Vagy ha egyáltalán valamilyen lenne, nem "csak" egy királyság, és az előadás nem egy mese lenne az idős király bácsiról, aki a felszín szerint ítél, ezért gonosz lányai koldusbotra juttatják, hanem egy ember viszonyulható megmutatásáról szólna ez a három óra. Ám a rendező Chris Rolls nem ezt a vonalat tartja szem előtt, hanem a formait. Na most aki a modern színházat hiányolná a vidéki teátrumokból, biztosíthatjuk roppant tévedése felől. Viszont ha valaki azt állítaná, kilóg a lóláb, igaza lenne – ebben az előadásban több modernitás van, mint az elmúlt öt év elátkozott és elsüllyesztett Nemzeti Színházában összesen. Minden modern közhely felvonul, kőszínházból, alternatívból és kortárstánc-előadásból összefogdosva: klasszikus jelmez helyett mai öltönyök, kard helyett pisztoly, surround hangtechnika, kortárstáncos drámenbéz morajlása a háttérben, vadul keringő forgószínpad, stilizált oszlopokkal, vastraverz díszlettel (Sean Crawley), projektoros háttérvetítés, affektálás, folyik a vér, tarantinós tánccal és Jack Bauer-es kínzástechnikával élő egyenesben vájatik ki és minden mennyiségi mutató a kortárs modern színház ordító jelenlétére utal, mit utal, sulykolja azt. Csak hát ez nem elég, közel sem, hogy az előadás ki is jöjjön belőle. (Ráadásul Mészöly Dezső fordítása, nem az ebbe a közegbe patent illő Nádasdy. Vajh miért?)

Lear király - Kovács Frigyes, Czitor Attila

Pedig van is, ami működik, ami egy – létre nem jött – teljes előadásra utal, például a kezdő, példásan összesűrített, lényegre törő felosztás-jelenet. A hang- és vetítéstechnika egy-egy ponton igazán hatásosan képes működni, a színpadi stilizáció és a valóságos élmények között jól egyensúlyozva (a viharjelenetnél). De az előadás egészében nézve működésképtelen, sem a technika, sem a shakespeare-i történet nem képes egyensúlyban tartani az előadás dramaturgiai hiányosságait és főként színészi erőtlenségét. Többségében a modern eszközök bizony csupán elfedik, hogy nincs ötlet, hogy nincs gondolat a darabról. Pláne kontrasztba állítva egyes fellépők finoman szólva is túlzó drámaiságú szerepformálásával, pátoszos deklamációjával. Amikor nem esik ez utóbbi hibába, Kovács Frigyes elképzelhető Learként, az előadás első felében egész biztosan, aztán a színészi energia és erő fokozatosan hagy alább, lassanként átadva a terepet a rutinmegoldásoknak. Katkó Ferenc pedig visszafogottságában és bizonytalanságában határozott és erőteljes Alban herceg, ő az előadás második felére nyeri el színeit. Jancsik Ferenc (Bolond) a következetesen emberi hang miatt üdítő színfolt az előadásban, Czitor Attila (Edgar/Szegény Tamás) pedig akkor tudja hangsúlyosan mutatni a becsületes, ám (természetesen ördögi, jaj) bátyja által kijátszott fiút, amikor nem kell eltorzított hangon kárognia.

Lear király - Vadász Gábor, Katkó Ferenc, Czitor Attila

A szünetig úgy tűnik, tartalmilag unalmas, de tisztesen megvalósított, korrekt előadás lesz ez, aztán a második felvonásból kiderül: nincs _ok_ a Lear király eljátszására, azon kívül, hogy a Lear királyt tűzték műsorra, és ez elég fájdalmassá teszi a befejezést. Viszont kiderül, lehet értelmesen is használni a technikát. Meg a modern elemekkel operáló színházat – igaz, ez nem újdonság, mert vannak, akik ezt igazán jól tudják. Nem ebben az előadásban.

_(Thália Színház, Budapest, 2013. szeptember 10.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr368001739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.