7óra7

Pályázat – A Trafó homlokzatának kifestésével színesedik Ferencváros

Pályázat – A Trafó homlokzatának kifestésével színesedik Ferencváros

2013. 09. 17. | 7óra7

Trafó A közterületi falfestésekről ismert Színes Város Csoport, az Élesztő kézműves söröző és a Trafó Kortárs Művészetek Háza összefogott, hogy a Trafó Tűzoltó utcai homlokzatának kreatív kifestésével színesebbé tegye a Trafót és Ferencvárost. Első lépésként az alkotók kiválasztásához kreatív pályázatot írt ki a három szervezet.

Olyan alkotók – képzőművészek, iparművészek, grafikusok, építészek, tájépítészek, képzőművészek, graffitisok, street art művészek - nevezését várják, akik kreatív alkotásukkal szeretnék szebbé tenni a Trafó homlokzatát, és rendelkeznek tapasztalattal e téren, különösen a kivitelezésben.

A pályázati mű elkészítésénél két tematika közül lehet választani: az első a Trafóhoz kötődik, a címe „Trafó15”, utalva a Trafó elmúlt 15 évére, a Trafóban megvalósuló programokra, eseményekre – a Trafó profiljára.

A másik téma: „Városi Ferenc”. Ez a tematika kimondottan Ferencvároshoz kötődik, és ehhez a városrészhez kötődő motívumot szeretne megörökíteni a homlokzaton.

A szakmai zsűri a beérkezett műveket előzsűrizi, majd a kiválasztott legjobb terveket a közönség a facebookon véleményezheti, illetve rá is vetítik a Trafó homlokzatára. A pályázók a vetítés idején személyesen is részt vehetnek a kiválasztási folyamatban, továbbá az eseményre a kerületi lakosokat, valamint a Trafó közönségét is szeretettel meghívják a szervezők.

Az első helyezett – a megvalósítandó mű alkotója – 120 000 forint díjazásban részesül. A második helyezett díja egy kétszemélyes vacsora a Trafó pincéjében található Kontra Étteremben, 15 000 forint értékben. A harmadik helyezetté pedig egy 10 000 forint értékű vásárlási utalvány, ami az Élesztő kézműves sörözőben fogyasztható el.

A Színes Város Csoport nemrég lezajlott Mi neked a magyar? pályázatának sikere után a szervezet folytatja azt az irányt, amelynek célja, hogy minél több kortárs képzőművész kaphasson bemutatkozási lehetőséget a közterületi falakon.

A pályázati kiírás innen letölthető.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr237997657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása