7óra7

Szeret, nem szeret
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Szeret, nem szeret

2013. 09. 26. | 7óra7

Préda

És tetszik, már az indulás is, hirtelen vágódik ki a függöny, és néhány villogó tömb (díszlet: Vati Tamás) előtt elkezdődik a tánc, nincs bevezetés, nem lassan lépkednek be, nem a zene vezet fel, itt vannak előttünk, azzal a féltucatnyi ágyra hajazó rondasággal. És Phillipe Heritier dallamaival, ami elsőre sokkhatás, másodikra gyönyör, utána egyszerűen csodás. A fúvósok keveredése az ütőhangszerekkel, valami erőteljesebb, dübörgő stílus hozzáadása, kész is a recept, ebből könnyen megsütik, de mégis elrepíti az embert, ízlelgeti ezt a még csak nem is élőben szóló zenét. Persze ebből következhetne, hogy a tánc háttérbe szorul, lényegtelenedik, megúszható lesz a feladat, de nem így történik: hamar visszaeresztik kísérővé a zenét, a háttérben tartják.

Ellenben egyre inkább teljesedik ki a tánc, a falatok kezdenek összeállni. A kezdetben a zenével összhangban erőteljesen rajtoló előadás visszavesz, a mozgások lelassulnak, egyre biztosabbá válnak. Mintha jelezni akarnák, mennyire könnyen is változik minden, egyszer fent, másszor lent. A gyors, a teljes gárdát megmozgató percek megosztják a figyelmet, a színpadon háromfelé is érdemes nézni, hiszen a mozdulatok mások, ám gyakran ugyanott kötnek ki: mindenki préda lesz. Hogy minket is használnak, téged is, őt is.

Préda

Valójában azonban az sem mindegy, min keresztül jut az előadás erre a gondolatra. Hogy addig mennyi szépség megélése is van ám itt, és ennek ábrázolása tényleg megnyugtató, szemnek, léleknek. Használja a tömbfalakat, a világításuk (fény: Pető József) állandóan változik, néhol viszonylag viselhető zöld, igazodva az éppen folyó képhez, máskor keserűséggel eltöltő vörös. Közben pedig a táncosok alakítják a teret, alakzatokat formálnak a falakból, működve az előttük zajlókkal, néha túlságosan is, a franciaágy létrehozása inkább giccs, mint helyénvaló eszköz. Persze ezek a tárgyak a helyükre kerülnek, visszaáll az üldözöttség, és egyre feszültebb tempót diktálnak a színpadon, szinte már vadként üldözik a kiszemelt áldozatot, aki valami mást csinál. A rendező többször helyez előtérbe táncosokat, akik az addigiaktól merőben mást táncolnak, és már leselkednek a többiek, nem vagy olyan, mint mi, hát így jársz.

Bár megjelenik, hogy ez mindenhol így megy, mégis a párkapcsolat a fő csapásirány. A férfi-nő ambivalens, hektikus kapcsolata. Ebben a vadságban ábrázolják a gyönyört, néhol másodperces snittekkel, de ott van. A lépések gyakori kimerevítésében, az emelésekben és a finom összeolvadásokban, ami vékony mezsgye, de jól egyensúlyoznak: férfiak a nőkre húznak ruhát, lassan, nem lesz mézes-mázos bájolgás.

Préda

Ahogy a csapat tevékenysége sem az, társulati összmunka, finom elegancia. A nagy mozdulatok átvezetése a lágyságba, majd innen egy újabb lépés a szenvedés egészen borzongató megjelenítése: periodikusan ismétlődő rángatózás a földön. Szent-Ivány Kinga, Vida Gábor, Fülöp Tímea, Vati Tamás, Valencia James, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Székely Szilveszter, Vislóczki Szabolcs táncolják. Nem törnek előtérbe, nem akarnak nagy hősök lenni: egyként vannak jelen. Ahogy egyként csúszik szét néhány lépés, a megtartott helyzetből mozdul el a láb.

De ez érdekel a legkevésbé, nézném tovább, mert valami nagyon nem evilági dolog ez evilágról, a buszok meg később is járnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr268005767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.