7óra7

K – Színházi konzultációra hív Fodor Tamás

K – Színházi konzultációra hív Fodor Tamás

2013. 10. 02. | 7óra7

Mi ütött belém? Hát min.elnök vagyok én, hogy levelet írok nektek, és konzultációra hívlak benneteket, mintha bizony az nemzeti volna? vagyis igazából nem is vagyok kíváncsi a véleményetekre, hiszen el van döntve már minden, és ez a darab („Mélyen tisztelt K!”) a darabok legdarabbika volna, csak szeretnék úgy tenni, mintha? Nem, nem. Ide nekünk a fékeket és ellensúlyokat!

Stúdió K Színház

A nyílt próba, amire hívunk, az október 11-dikei bemutató előtt egy héttel lesz, október 3-án, szerdán, szóval van még lehetőség, hogy megváltoztassunk néhány jelenetet, törekvést, formát, hogy felnőjünk Franz Kafkához, akitől eloroztuk A Kastélyt, annak szereplőit, a legintimebb naplórészleteit, beemeltük néhány abszurd mondatát. Ott lesz este 6-kor egy-két filozófus, kritikus, dramaturg, akinek számítanék a véleményére, és jó lenne, ha néhány középiskolást, egyetemistát is megszólaltathatnánk, hiszen ők mind a célközönségünk a Stúdió K-ban. Bár eltérő a kulturális kiindulópontjuk (van aki esszészinten éli Kafkát, van aki nem hallott Buñuelről, és van aki nem Facebook posztoló), de közülük mindenki a szörnyű híreket hallgatja, vagy lejárt tartozása van, vagy éppen nem tudja, mi folyik körülötte a világban, miért nézik hülyének, idegenszívűnek, baleknak.

Három jelenetet próbálunk aznap este, és a játék megbeszélését együtt tartjuk, szeretnénk meghallgatni a véleményeteket „arról, mi a szép, mi a baj”. A színészek és a rendező nem sértődős, örül majd nektek, ha jöttök, persze nem sokan, hiszen nem fértek be, úgy, hogy előbb egy emailt küldjön, aki akar, legfeljebb időben visszaírunk, hogy elfogyott a székünk, gyertek később, hiszen októberben négy előadás is lesz, és akkor is érdekel a véleményetek, hiszen fontos lenne megérteni valamit a világról Kafkán keresztül (és valamit Kafkából a mi életünk kérdésein át).

Budapest, IX. Ráday u. 32.
studiok@studiokszinhaz.hu_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837997509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása