7óra7

Boeing, Boeing - Bemutató a Thália Színházban

Boeing, Boeing - Bemutató a Thália Színházban

2013. 10. 04. | 7óra7

Réthly Attila, az előadás rendezője az MTI-nek elmondta: Marc Camoletti 1962-es művét számos nyelvre lefordították és világszerte sikerrel játsszák, a darabból 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével film is készült. Az alkotást Leszállás Párizsban címmel már játszották Magyarországon, a Thália Színház azonban Hamvai Kornél új fordításában tűzi műsorra. A mű eredeti címét használják, és csak alcímként jelenik meg a korábbi, Mészöly Dezső által fordított cím, a Leszállás Párizsban - tette hozzá.

Tóth Eszter, Vida Péter, Gubás Gabi, Pindroch Csaba, Schell Judit

A rendező felidézte: olyan darabot kerestek, amely már kipróbált, de Magyarországon nem elcsépelt annyira, hogy ne mernének hozzányúlni, különösképp új fordításban. Hozzátette: az is a darab mellett szólt, hogy a társulatban könnyedén kiosztható volt a három női szerep.

Mint mondta, először rendez a Thália Színházban, és nem dolgozott eddig az előadásban játszó színészekkel sem, de mindegyiket régóta ismeri. "Molnár Piroskával Kaposváron egy társulatban voltunk, de érdekes, hogy a közös munka valahogy mindig elmaradt és ahhoz Budapesten kell dolgoznunk, hogy összetalálkozzunk" - mondta Réthly Attila, hozzátéve, hogy a többiekkel - Pindroch Csabával, Vida Péterrel, Gubás Gabival - együtt jártak az egyetemre, Schell Juditot régóta nézi a legkülönbözőbb színpadokon, Tóth Esztert pedig Máté Gábor osztályának vizsgaelőadásaiból ismeri.

A darabot Cziegler Balázs látványos díszletében játsszák, olyan zenei aláfestésekkel, amely érdekes atmoszférát teremt az előadásnak - jegyezte meg a rendező, aki maga válogatta a felcsendülő dalokat az 1970-es, 80-as évek közismert francia slágereiből. A jelmez Velich Rita munkája.

A Thália Színház saját produkciójaként műsorra tűzött darab története szerint Bernard, a sztárépítész (Pindroch Csaba) elegáns párizsi lakásában éli gondtalan életét. "Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást. Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is. Mert minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek és menetrend szerint elkerüljék egymást" - olvasható a darab ismertetőjében.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr947997487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása