7óra7

Hogyan őrült meg egy nő, miután egyedül maradt?
7óra7: (4/10)
Közösség: (8/10)

Hogyan őrült meg egy nő, miután egyedül maradt?

2013. 10. 04. | 7óra7

Persze lehet, hogy erről szól, csak nem derül ki, hogy erről szól, őszintén szólva a végén úgy tűnik, hogy a történet elmesélésén kívül – ami nem feltétlenül kell, hogy A vágy villamosa címet kapja, megfelelő lenne neki a Hogyan őrült meg egy nő, miután egyedül maradt? is – az előadás nem mond a világon semmit, talán esetleg annyit, hogy a magukat királynak képzelő férfiak nem engedik a nőknek, hogy királynők legyenek, maximum királynék, ha jól főzik a spagettit.

A vágy villamosa - Kocsis Pál, Györgyi Anna

Megjegyzem, a spagettit sem értem, hogy kerül az előadásba, néha van egy olyan bennem, hogy itt eredetileg a Pillantás a hídrólnak kellene mennie, munkásnegyed, meghasonlottság, ésatöbbi, na de Kowalski lengyel, DuBois francia. Talán a spagettit látványosabban lehet dobálni, mint a drożdżówkát. Igaz, a tészta mellé készül kotlet schabowy, rántott borda (bár panírozás nélkül), ezt úgy tessék elképzelni, hogy tényleg a színpadon sütik meg, hogy aztán ennek a világon semmi jelentősége ne legyen. Csak jó geg, hogy élőben sül a hús, bár gyanítom, a rendezői elképzelés szerint lenne jelentősége annak, melyik mondatnál fordítja a husit Stanley, azt viszont állítom, hogy ennek legfeljebb az a jelentősége, hogy az ember határozottabban kezdi várni a végét az előadásnak, mert eszébe jut, hogy nem vacsorázott.

A vágy villamosa - Györgyi Anna, Görög László

Hosszú sora van, hogy még mit nem értek, például azt, ha van egy ilyen konkrét és full valóságos gesztus, mint a színpadi sütés – az uralkodó realisztikus játékstílus mellé –, akkor hogyan lehet komolyan venni az összességében stilizáló díszletet (Cziegler Balázs munkája), amelyben a kint egyenlő a benttel, de nem mindig követhető, ki kihez képest mit lát és hol van, az meg végképp nem magyarázható, hogy a fenti gőzölgő fürdőszobából (amely leplekkel takarja az ott folyamatos jelleggel fürdőző női szereplőket, csupán sziluettjét mutatja a testeknek, gondolom, ez lenne _a vágy_ jelképe) kivezet egy csap alulra, így e szűkös munkáslakásban három vizesblokk (fürdőszoba, egy külön mosdóhelyiség és egy vécé) is rendelkezésére áll a szereplőknek.

A vágy villamosa - Györgyi Anna, Lovas Rozi, Kocsis Pál

Vajon mi lenne ez? Az első felvonás felkínál néhány lehetőséget: férfi-nő harc, hatalmi küzdelem, területfoglalás, hogy aztán a második részben derült égből villámcsapásként jöjjön a nemzetiségi ellentét (Stanley Blanche-hoz vágja, hogy miért polákozza, miközben addig ez a szó el sem hangzott), majd átcsapjon az önmagán túl semmilyen módon nem mutató egyszeri sztoriba, ami nem vezet sehová azon a nem túl magvas igazságon kívül, hogy az élet körforgás – Stella ugyanolyanná válik, mint – az immár intézetbe zárt – Blanche, és nincs kétségünk, hogy Stanley és Stella gyermeke is ilyen lesz: ha férfi, dúvad, ha nő, áldozat. Ami ebben a történetben lehet jogos konklúzió is, de hogy ezt érvényesítsük általános igazságként, attól óvnék mindenkit, mert nem igaz, annak ellenére sem, hogy a családon belüli erőszakról érdemes beszélni, de teljesen felesleges ilyen körmönfont módon tenni egy színdarab apropóján. Mert ugyanolyan hamis, mint Blanche maga.

A vágy villamosa - Lovas Rozi, Kocsis Pál Györgyi Anna egyébként remekül hozza a női archetípusokat: a királynőt, az anyát, a végzet asszonyát is remekül eljátssza, észrevétlen váltásokkal, világosan, de sajnos eközben arra rendkívül kevés energia fordítódik, hogy ezeket a szerepeket használja is az előadás: nincsenek valódi találkozások a színpadon, köszönhetően annak, hogy – kompenzálandó ezen összetettséget – a többi szereplő egyszerű figurák játszásásra van kényszerítve, nagyon kevés színpadi ötlettel. Kocsis Pál egyfajta Obelix-variációval próbálkozik egyszerre vaddá és szerethetővé tenni Stanleyt, Lovas Rozi (Stella) remekül ismeri a szerelmes és korlátolt kislány személyiségjegyeit, ám a második felvonásban várandós anyaként totális kudarcot vall a színpadon a felnagyított közhelyhalmokkal. Görög László leginkább a Chicagóból a lúzer Amos Hart karakterét adaptálja Harold Mitchell szerepében, Szabó Irén és Kokics Péter pedig a szomszéd házaspár életéből mutat helyzetgyakorlatokat energiával telten, és néha azt érzem, érdekesebb lenne azt a párost látni egy előadásban, mint ezt a történetet.

Kiss Csaba modern formavilágú, ám lényegét tekintve innovációmentes és teljesen klasszikus rendezése egyáltalán nem szól a máról, a mának, még ha erre volt is szándéka, a megvalósítás során ez elsikkadt. A vágy villamosa miskolci előadásának üzenete mintha megrekedne a Szeressük egymást, gyerekek! felszólítás általánosságánál, azzal a kiegészítéssel, hogy ha nem szeretjük egymást, ez lesz belőle. Hát tényleg nem jó. És ha már: tökéletesen illik a 2013-as POSZT-válogatásba.

_(2013. május 9.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118001717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.