A TranzDanz produkcióról-produkcióra újjászerveződő, megújuló társulat, ahova Kovács Gerzson Péter (KGP) koreográfus, látványtervező a klasszikus balett, a kortárs tánc és a néptánc legtehetségesebb szólistáit, művészeit hívja meg. Zenész társai szintén a zenei élet legkülönbözőbb területeiről érkeznek: az elektronikus zajzenétől a neoklasszikus kortársig, az akusztikus ethno-jazztől az innovatív DJ-kig, a népzenétől a korabarokkig.

*Kovács Gerzson Péter*

KGP 1989-től 3 évig Franciaországban dolgozott a Ballet du Fargistan táncos-asszisztenseként, majd ismét Magyarországon, folytatta a TranzDanz-zal megkezdett munkát. 1996-ban Londonban a Laban Center-ben látványtervezői diplomát szerzett (Visual Design for Dance).

1992-ben a világ legrangosabb kortárs koreográfiai versenyén, a Rencontres Choreographiques Internationales de Bagnolet-en (Párizs) elnyerte az ADAMI Előadói Díját és a Zsűri Zenei Különdíját, így máig az egyetlen magyar díjazottja a versenynek. 1993-ban a Fővárostól az év Legjobb Alternatív Produkciója Díjat kapta. A Co-Ax című produkció 2000-ben a III. Országos Kortárs Összművészeti Fesztiválon a zsűri Előadói Díját, 2001-ben a IV. Fesztiválon a Coda című produkcióval a zsűri Produkciós Díját, és a darab táncosa a Legjobb Táncosnő Díját, a Magyar Stúdiószínházi Műhelyek XIII. Fesztiválján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megosztott alkotóközösségi díját, a darab zeneszerzője – Dresch Mihály – a legjobb zenéért járó díjat kapta. 2003-ban a Tánc Fesztiválján Kovács Gerzson Pétert a Legjobb Férfi előadó Díjával tüntette ki a zsűri.

2006-ban a magyar tánc-szakma Harangozó Gyula Díjjal, a hazai kortárs tánc független szakértőiből álló zsűri Lábán Rudolf Díjjal tüntette ki, 2009-ben a Magyar Táncművészek Szövetségétől az Évad Legjobb Alkotója Díját kapta meg, 2010-ben ismét Lábán Díjban részesült, és a XIII. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón a re-DNS című produkcióval a Fődíjat hozta el.

KGP – a TranzDanz mellett – dolgozik más kortárs tánc produkciókban is, drámai színházakban, 10 évig a Magyar Állami Népi Együttes társ-rendezője, koreográfusa, látványtervezője volt.

A TranzDanz játszott Párizsban, Londonban, Berlinben, Tel Avivban, Toulouse-ban, Liechesterben, Erhlangenben, Potsdamban, Bukarestben és Frankfurtban, Gyergyóban, Koppenhágában, Veszprémben, New Yorkban, Amszterdamban, Szingapúrban, Varsóban, Lublinban, Hamburgban, Montrealban, Lille-ben és Temesváron.

KGP a MU Színház egyik alapítója, 1994-től 2002-ig művészeti vezetője. Irányítása alatt a MU Színház az ország legjelentősebb, nemzetközileg is elismert, független kortárs befogadó színházává vált. KGP a legjelentősebb európai kortárs tánc hálózat, az Aerowaves magyar képviselője volt 8 éven át, 2003-ig.

Jelenleg is, immár 26 éve, a TranzDanz művészeti vezetője, koreográfusa, látványtervezője, emellett az NKA Előadó-művészeti Kollégiuma táncművészeti kurátora, a Magyar Koreográfusok Társasága elnöke, a Táncművészeti Bizottság tagja (a bizottság első elnöke 2011 szeptemberétől 2013 februárjáig).

A TD25 programjai

*Kovács Gerzson Péter / TranzDanz: DiverZity*
MU Színház, 2013. október 11-12. 20.00

A kortárs – hagyomány (igaz – hamis, ördögi – isteni, vagy egyszerűen csak: jó – rossz) vitában mindkét kizárólagosságra törekvő vélemény vehemensen támadja egyrészt az „ellen-oldalt”, másrészt a kettő egymáshoz illesztésének gondolatát. Kanonizálni próbálja saját álláspontját, inkvizíciót folytatna hitetlen „ellenfelei” elpusztítására, magának követeli „a másik” ellenében a múltat és arra hivatkozva a jövőt.

A túljátszott és leegyszerűsített szerep, amelyben már nincs meg az ellentétek szinkretikus egysége, csak hiteltelen lehet. Bár a gyermeki állapotban tartott vagy oda taszajtott környezet elhiszi, tetszik neki. Nem lát át rajta, mert az egyoldalú (egyszerű és egyszerűsítő) szereplő és az általa kínált hasonlóképpen leegyszerűsített világmagyarázat szinkronban van. Szépségeszménye nem is lehet más, mint a giccs: gátlástalanul hord egybe össze nem illő, de külön-külön tetszetős elemeket, azt gondolván, ha egybegyúr mindent, ami tetszhető, a szépség (hasznosság) legmagasabb fokát éri el. A giccs gyártója cinikus, befogadója műveletlen – miközben maga a gyártó is rabjává válhat, műveletlenségben osztozhat rajongójával. A giccs célja a fogyaszthatóság, az elvárásoknak való megfelelés (miközben maga is igényt termel).

A fenti alaphelyzet ránk leselkedő veszélye, a harag veszélye, mert, sajnos, hajlamosak vagyunk megfeledkezni magunkról, indulatba jövünk, hagyjuk magunkat csőbe húzni, provokálni, beetetni, átverni, megfuttatni, beszippantani… A haragot és a vele járó „indulatot” vagy szenvedélyt Arisztotelész szerint három dolog válthat ki: a lenézés, a megvetés és a sértés. Mindhármat értékelméleti összefüggésbe helyezi: „amit ugyanis az emberek értéktelennek tartanak, azt lenézik, ami pedig értéktelen, azt semmibe veszik.”

A darab DiverZityben, ebben a nem is annyira képzeletbeli városban játszódik, amelynek hiszterizált és agymosott, gyűlölködő és féltékeny, reális és irracionális félelmektől rettegő, a vezérért rajongó vagy neki csupán meghunyászkodó lakóit látjuk majd. Egyre csak torzulnak az arcok, egyre gyűröttebbek a maszkok, egyre giccsesebb és ócskább a végeredmény. Széttöredezett, apró fragmentumokból összeálló, irányvesztett életük nem tart sehová, talán már nem is élnek, illúzió, propaganda, népi-globál-reality-show, átverés az egész…
A diverzitás a címben a sokszínűségre utal, arra a vágyott világra, amelyben a legtermészetesebb módon egészítik ki egymást kultúránk korábban elképzelhetetlen idő- és térbeli távolságból származó elemei. A „primitív” hangszeres zenétől, a rekonstruált barokkon át a zajzenéig, az etno, a pop, a rock, a jazz, a folk, a komolyzene átjárják egymást, a konceptualista posztmodern (van ilyen?) és az operett egyszerre van jelen a városban, az előadóművészetek integrálják a különböző művészeti ágakat és a tudományt, a digitalizálás, az adathordozók robbanása, a WiFivel lefedett régiók mind arról a végtelen sokszínűségről szólnak, amit mi szeretünk, amire vágyunk és ami ellen DiverZity csatázó agyhalott seregei, egymást is kiirtva harcolnak.

Ne az ő eszközeikkel vegyük fel ellenük a harcot, vannak eszközeink, hogy megfigyeljük, analizáljuk és leírjuk saját magunkat, környezetünket és szembesítsük az acsarkodó egymásra csaholókat eljárásuk társadalmat, közösséget romboló voltával, kicsinyességével, pitiáner provincializmusával, igen, kinevetve, kigúnyolva és leleplezve őket, hogy egy érdeklődő, nyitott, ironikus, felvilágosult, kételkedő, szuverén, autonóm világban élhessünk.

A produkció a TD25, azaz a 25 éves TranzDanz program-sorozatának eseménye a MU Színházban, ahol az ország egyik meghatározó kortárs együttese ismét hitet tesz a humanizmus, a gondolkodó és játékos ember mellett.

*Kovács Gerzson Péter /TranzDanz: Bankett*
Nemzeti Táncszínház, 2013. december 19. 19.00

A Lábán-díjas előadás felújítása.

„A Bankett egy sok szálon futó ponyvaregény, szappanopera, népmese eltúlzott figurákkal, archetípusokkal. Szürreális. Álom (pont). Olyan, mint a mai hétköznapok, ahol mindenki mindenkinek társa, szövetségese, intrikusa, ellensége, barátja és haragosa, szeretője és el-szeretője. Mindenki vezér és katona, kurva (és) rendőrkapitány, munkás-paraszt-értelmiségi, művész-műértő, kicsinyes és még kisebb… Ők jönnek össze a lakomára (torra?). Ők az én közelmúltam (és közeljövőm) szereplői.
És ez a Délhez, Északhoz, Kelethez, Nyugathoz kötődő Közép, és a mesék, a mítoszok… a valóság…
Vajon ki, mit ünnepel a banketten?” (Kovács Gerzson Péter)