7óra7

Közösségi támogatás

Közösségi támogatás

2013. 10. 07. | 7óra7

Harmadik évadunkat kezdjük idén, harmadik éve igyekszünk lekövetni a színház körüli fontosabb eseményeket, harmadik éve jelenik meg minden nap színházi kritika az ország (és olykor Európa) minden tájáról, ez pedig sok pénzbe kerül.

Ezért arra kérjük Önöket, hogy támogassák a 7óra7 működését azzal, hogy azokat a színházjegyeket, amelyeket egyébként is megvásárolnának, a 7óra7 felületén keresztül veszik meg, a jegyen található kezelési költséggel ugyanis a 7óra7 működését segítik.

Működésünket három éve – folyamatosan növekvő összeggel – támogatja a Nemzeti Kulturális Alap, de az állami dotáció összege arra sem elég, hogy a vidéki utazások benzinköltségét fedezze, nemhogy a 7óra7 működését biztosítsa – külön érdekesség, hogy az idei évben az állami támogatás sem színházjegyre (!), sem útiköltségre nem számolható el.

Minden olvasónknak előre is köszönjük, ha azzal, hogy a jövőben a 7óra7 felületén vásárolja meg jegyeit, támogatja a működésünket, akik pedig eddig is így tettek, azoknak ezúton is köszönjük, mert nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a 7óra7 működésében eddig nem történtek jelentősebb fennakadások.

Jó színházazást kívánunk az idei évadra is!

Üdv,
a 7óra7 csapata

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr818003805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása