7óra7

Két társulat előadásában láthatja a temesvári közönség ugyanazt a színművet

Két társulat előadásában láthatja a temesvári közönség ugyanazt a színművet

2013. 10. 09. | 7óra7

Gardénia A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szerdai közleménye szerint szombaton a temesvári társulat áll a Gardéniával a közönség elé, vasárnap pedig a budapesti K.V. Társulat A temesvári előadást Koltai M. Gábor, a budapestit Pelsőczy Réka rendezte.

A vasárnap esti előadás után közös beszélgetésre várja a két előadás alkotóit Balázs Attila, a temesvári színház igazgatója.

Balázs Attila az MTI-nek elmondta, már a temesváriak év eleji budapesti vendégszereplésekor felmerült, hogy egymás után is eljátszhatnák a két előadást, ezt azonban akkor nem sikerült megszervezni.

"Nem félünk az összehasonlítás lehetőségétől, ez inkább kihívást jelent számunkra. Nem tartunk attól, hogy elpártol tőlünk a közönség, ha megnézi a budapesti társulat előadását is. Szeretnénk látni, megmutatni a darabnak egy más nézőpontból történő megközelítését" - magyarázta Balázs Attila. Hozzátette, a szerző is megnézte a temesvári előadást, és megállapította, hogy míg Lengyelországban komikus hangvételű az előadás, Temesváron a történet tragikuma került a középpontba.

Gardénia - Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Spiegl Anna

A Gardénia egy részleges családtörténet, amelyben egy család négy nő tagja, a dédnagymama, a nagymama, anya és lány jelenik meg. Miközben felidézik a huszadik század szinte teljes történetét, összetett viszonyaikra is fény derül.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr517997447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása