7óra7

Öngyilkos érzelmek - Bemutató a Szkéné Színházban

Öngyilkos érzelmek - Bemutató a Szkéné Színházban

2013. 10. 14. | 7óra7

A Christopher Isherwood Egy egyedülálló férfi (A Single Man) című regénye és az azonos című film nyomán készülő táncelőadást szombaton is műsorra tűzik - olvasható színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közleményben a rendezőt idézik, aki elmondta: nagy hatással volt rá Tom Ford 2009-ben bemutatott filmjének képi világa, zenei dallama, a szereplők és azok érzelmi világának ábrázolása. "Éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel a témával. Előadásomban szeretném a tánc eszközeivel a magányával megbirkózó embert ábrázolni, aki mély fájdalomba süllyed szerelme halála után. Magány, emberség, szerelem, elfogadás. A darabnak nem lényeges eleme a főszereplő homoszexualitása, mint a filmben, sőt, nagyon is inkább az emberi oldala az, ami megfogott és alkotásra késztetett" - fogalmaz a rendező.

A koncepció és a koreográfia a rendező-koreográfus ötlete és munkája, míg a dramaturgia a rendezőtársé, Lisztóczky Hajnalé, aki kilenc évig volt a Bozsik Yvette Társulat tagja. A táncművészek, Bajári Levente és Pazár Krisztina a Magyar Nemzeti Balett szólistái. A jelmezekért Napsugar von Bittera divattervező, míg az animációért, videóinstallációért Juhász Péter felel, a díszlet Minorics Krisztián munkája.

Feledi János már több produkcióban dolgozott együtt a jelenlegi alkotótársaival, köztük a Physpacom - Physical Space Communication és Puccini Lidércek című művében.

A Feledi Projectnek nem ez az első olyan munkája, amelyben filmet dolgoz fel: 2010-ben Egerben mutatták be az Idők folyamán című előadást, amely az Órák című film nyomán készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327997407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása