7óra7

Ben Kingsley szerint színészeknek kell megszerettetniük Shakespeare-t az iskolákban

Ben Kingsley szerint színészeknek kell megszerettetniük Shakespeare-t az iskolákban

2013. 10. 22. | 7óra7

Ben Kingsley Az Oscar- és Bafta-díjas színész egyúttal arra bíztatta a brit iskolákat: adjanak esélyt a nebulóknak, hogy az előadásokon keresztül megszeressék Shakespeare-t - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

Kingsley, aki 15 éven át volt a Királyi Shakespeare Társulat tagja, úgy vélekedett: a jó előadás életre kelti a történeteket, és felébreszti a tanulók érdeklődését a legnagyobb brit szerző iránt.

A színész felidézte, hogy miután elhagyta a társulatot, de még nem forgatta le az 1982-ben készült Gandhi című filmet, maga is egy csapat Shakespeare-színésszel járta az amerikai iskolákat. Az osztálytermekben adtak elő jeleneteket a szerző színműveiből. "A diákok a homlokukra csaptak, és azt mondták: Hú, tehát ezt akarta mondani!" - mesélte.

Egy jó színész képes úgy bemutatni egy 400-500 éves szöveget, hogy az a reveláció erejével hat a hallgatóra - fűzte hozzá.

A 69 éves filmsztár hangsúlyozta, hogy igenis szükség van a gyerekek érdeklődésének felkeltésére, ugyanakkor megfelelő feltételeket is biztosítani kell hozzá.

Az elmúlt héten egy sor kimagasló brit színész, köztük Michael Gambon és Zoe Wannamaker vallott arról, milyen nehéz volt megküzdenie Shakespeare prózájával. A Downton Abbey tévésorozatból ismert Jullian Fellowes pedig kijelentette, hogy Shakespeare megértéséhez külön tanulmányokra lenne szükségük az embereknek.

Kingsley viszont úgy fogalmazott: ""nagyon kell vigyáznunk arra, nehogy a múltba száműzzük és idejétmúlt szerzőként kezeljük Shakespeare-t

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977997337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása