7óra7

Bármikor be lehet kapcsolódni – Dömötör András és Kovács Dániel a Művházról

Bármikor be lehet kapcsolódni – Dömötör András és Kovács Dániel a Művházról

2013. 10. 23. | 7óra7

► Honnan jött a közös munka ötlete?

*Kovács Dániel (KD):* A főiskoláról ismerjük egymást, aztán egyszer a Kamrában üldögélve került szóba, hogy jó lenne együtt dolgozni. Máté Gábor pedig épp szólt, hogy üres a Sufni, úgyhogy elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is lehetne ott megvalósítani.

Az élet álom olvasópróbája - középen: Kovács Dániel

*Dömötör András (DA):* Szerintem én már korábban megkerestelek, hogy csináljunk együtt valami független dolgot.

*KD:* Csak arra emlékszem, hogy aláírtam neked egy szándéknyilatkozatot.

*DA:* Mindegy, akkor nem tudjuk.

*KD:* Valahogy összekeveredtünk. Az biztos, hogy Andris keresett meg.

Művház

*DA:* Olyan szempontból furcsa alkotótársi viszony a mienk, hogy nem egy barátságból alakult ki. Azt éreztem, hogy jó lenne találni egy rendezőt, akivel együtt lehetne gondolkodni a színházról. A főiskolai vizsgaelőadásokat nézve pedig megtetszettek Dani munkái és úgy tűnt, hogy azonos tematikájú és világú dolgok érdekelnek minket, ezért megkerestem.

► A Művház műfaji meghatározása: színházi szitkom. Mit jelent pontosan ez a fogalom?

*KD:* Ez egy folytatásos színházi előadás, mely egy részben a kabaré hagyományából merít: állandó szereplők vannak, akik mindig reflektálnak az elmúlt hónap történéseire. Ehhez, a sorozat aktualitásokat tartalmazó részéhez bárki bármikor be tud kapcsolódni.

*DA:* Igyekszünk majd a nézőket mindenféle módon tájékoztatni a korábbi epizódok eseményeiről. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy az is tudja élvezni és követni a sorozatot, aki közben kapcsolódik be. Készítünk és minden rész előtt vetítünk összefoglalókat, és ahogy A Gondnokságnál, itt is a terveink közt szerepel, hogy hozzáférhetővé tegyük majd az előadásról készült felvételeket.

► Hogyan készül a Művház?

*KD:* Először is megírtuk az egész mitológiáját: a közeget, melyben a történet játszódik, a főbb irányvonalakat és hogy hova futhat ki a történet a nyolcadik előadás végére. A színészek azonban csupán szinopszisokat és karakterábrázolásokat kapnak, a konkrét szöveg az előadást megelőző 3-4 próbán jön létre. Ez egy rapid műfaj: iszonyú nagy koncentrációt, energiát és fantáziát igényel a színészektől, akik ennek ellenére – vagy épp ezért nagyon szokták ezt élvezni: az adrenalint.

► Milyen kérdések körül fog forogni a Művház története?

*DA:* Azt szeretnénk, hogy a Művház metaforája legyen mindannak, amiben élünk. A kulturális élet változásaiban jól megfoghatók a társadalmi események, és itt kultúrát teremteni vagy fogyasztani akaró embereket látunk majd leginkább.

Dömötör András a Szirénének próbáján

*KD:* Az általunk elképzelt vidéki kisvárosban, Kopjáson ugyanazok a politikai és közéleti események történnek, mint a valóságban. A Művház pedig tele van haza menni nem akaró, ücsörgő emberekkel. Ők megbeszélik mindazt, ami itthon vagy világban történik, másrészt meg az évad alatt egyre jobban bele is bonyolódnak – akaratukon kívül – az eseményekbe.

► Kik fognak a sorozatban szerepelni?

*DA:* Az első részben például Mészáros Piroska, Vajda Milán, Schruff Milán, Tamási Zoltán, Szilágyi Csenge, Makranczi Zalán, Stefanovics Angéla és Futó Balázs. A sorozattal emellett az is a célunk, hogy átjáró házat biztosítsunk a Jurányi Inkubátorházban dolgozó művészeknek, hogy az itt lévő csapatok bármikor bekapcsolódhassanak egy-egy epizódba. Úgyhogy az állandó színészek mellett feltűnnek majd a Jurányiban alkotó művészek is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr367997323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása