A dzsungel könyvét eltátikázva elég ritkán láthatja az ember nyilvános előadásban, mármint olyan értelemben, hogy full playback a produkció. Persze ettől miért ne lehetne jó egy előadás? És miért ne lehetne ezt akár egy vidéki művelődési házban izgalmasan csinálni? Különösen, ha színjátszókról van szó, így legalább van lehetőség arra, hogy ne a füstgép, a szépének és a színpadtechnika, hanem a lelkes kreativitás adja a dolog lényegét. A Kopjási Művelődési Központban éppen ez a helyzet: a helyi Deák Ferenc Szakközépiskola diákjaiból létrejött Tátika Csoport előadása nem véletlenül nyerte meg a megyei színjátszóversenyt: az előadást jegyző Kis Kádi Géza tanítványai tényleg mindent beletesznek a produkcióba. Lehetne kifogása az embernek, például hogy a fellépők kizárólag tátognak – de ki kötne bele ebbe, ha egyszer (a kissé gyermekdeden hangzó, de tartalmilag korrekt) Tátika Csoport néven adják elő a darabot. Másutt és máskor az is probléma lehetne, hogy csak lányok lépnek fel, és ez Bagira esetében rendben is van, de milyen egy Sir Kánia, egy nőstény Ká vagy egy Mauglilány? Csakhogy a szakközépiskola tanulói szinte kizárólag lányok – hát akkor mit lehet tenni?
Különösen akkor, ha ugyan nem profi előadásról van szó, de mégis: a csoport tudása, készsége, képessége túl van azon, hogy műkedvelőnek lehessen nevezni. Mintha ezek a lányok a színpadon való létezést az anyatejjel szívták volna magukba – Kis Kádi Géza (aki egyetlen férfiként, Balu szerepében fel is lép a produkcióban, annak egyedi színfoltját nyújtva) rendezése éppen azért jó, mert mintha mindenkire személyre lenne szabva, hogy azt mutassa, amiben a legjobb. A Mauglit alakító Jordán Katicáról például kiderül: mind éneklésben, mind mozgásban kivételes tehetség, és igazán könnyen képes valódi átéltséget mutatni, ha nem lenne olyan elcsépelt, azt írnánk, vele és igazából általa zokogunk Balu halálakor, ahogyan képesek vagyunk igazán izgulni is érte a kifejezetten méltóságteljes és félelmetes Sir Kánnal (Dégi Piroska) vívott csata közben.
Ha lenne olyan műfaj, hogy minimálmusical, ez az előadás nyugodtan kiírhatná magára. Minden a megfelelő szintre van belőve, minden hangulatos és arányos, ami persze koránt sem hibátlanságot jelent, de a színjátszó csoportok szintjén legalábbis komoly szakmai eredményt mutat. Különösen igaz ez a táncokra, amelyek egyszerűek ugyan, de lendületesek (betanította: Jákfalvi Magdolna és Koszorú Mária). A dzsungelszínekben pompázó festett díszletet (Pencák Imre) azonban érdemes lett volna a világítással jobban differenciálni, a jelmezek és maszkok (tervezőt nem tüntet fel a színlap) pedig mindig kézenfekvőek, jelzésértékűek (kivéve Maugli esetében, aki értelemszerűen testszínű pólót is kénytelen viselni, ami a dzsungelben talán némileg túlzó, ám a színpadon szükséges viselet) és ízlésesek, nem rejtve el azt a tényt, hogy itt erősen antropomorfizált állatokról van szó.
Van min javítani, persze, elsősorban az artikuláción, helyenként a ritmuson, de a viselhetőre húzott musical egyértelműen kellemes szórakozást tud nyújtani az érdeklődőknek, és még gondolat is akad: a társadalomba való beilleszkedés kérdéseinek aktualitása sosem múlik el.
|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. A kopjási Művház október 25-én vendégszerepel a Jurányiban, a kamarateremben. Ki ne hagyják! |
