7óra7

Lehetetlen Európa
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Lehetetlen Európa

2013. 10. 24. | 7óra7

Pedig Gergye Krisztián rendezésében tulajdonképpen nincs semmi extra, magasröptű dolog a színpadon: nyitóképként egy családi anti-idill-szerűséget látunk – mosnak, rohangálnak, vergődnek, másznak az ablakból, ugrálnak a fákra, aláraknak a bográcsnak –, és ez a konfliktusokkal, kiszámíthatatlanságokkal, furcsaságokkal teli miliő, a maga személyes intimitásával végig kitart. Csak itt egy-egy ember nem egyszerűen önmagát, hanem egy komplett nemzetet képvisel, ettől az egész európaiság egy folyamatosan civódó családi tablóvá válik.

Ennek a többsíkúságnak remekül fekszik alá a Gergye Krisztián tervezte látvány: hátul és körös-körül fák ágaskodnak, még hátrébb áttetsző vetítővászon, előttük masszív ketreckerítés, középen pedig egy ringszerű, tőlünk drótkerítéssel elválasztott küzdőtér – az egyszerűségében nagyon is szövevényes látképből izgalmasan hoz ki újabb és újabb érzeteket a világítás (fény: Katonka Zoltán). Itt találkoznak a nemzetek, hol saját érdekeiket hangoztatva, hol egymásnak esve, megküzdve a pole pozícióért, hol intimen egymásba gabalyodva, lemeztelenedve, hol agyonterhelhető megváltóként tekintve egyik tagjukra. Sőt még Amerika is felbukkan a színen, csillagos fecskében, cowboy kalappal, tekintélyt parancsolóan formásra gyúrt férfitesttel, igazi maszkulin megváltóként.

Raped Europeans - Gergye Krisztián

Ez az előadás legszellemesebb pillanata, ahogy vágtat a tökös hős, countrydallamok közepette (és ez a zene nagyon hangulatosra van belőve, ahogyan minden szám a helyén van, legyen szó rekviemről - amely Zombola Péter szerzeménye - vagy goa-szerű ütemekről, könnyedén telepszik ránk a miliő), megkérdőjelezhetetlen önbizalommal és felsőbbséggel, annyira imponáló, hogy egy európai állam még feleségül is menne hozzá. A megváltó Amerika ugye. Aztán hirtelen elképesztő távolság üti fel a fejét a színen, megjelenik ugyanis Magyarország, egy szovjet tiszti ruhába öltözött nő alakjában – meglovagolják egymást, meg jelmezt cserélnek.

A táncosok, Fejes Ádám, Gergye Krisztián, Jack Gallagher, Hoffmann Adrienn, Marcella Moret, Laura Vogel érezhető összhangban mozognak, még az improvizatívabb részeket is pontosan, együtt hajtják végre, mindenkinek vannak egyéni mozzanatai, miközben érezhető az egység, a közös ügynek való alárendeltség. És bár a prózát nem kezelik kellő magabiztossággal, a Gergye által írt egyszerű szövegekből, kiszólásokból és kifakadásokból annyi mindig eljut a nézőkhöz, hogy lehessen érteni, miről van szó.

De bármekkora is az összhang, és formailag egyértelműen lehet találni valamiféle vezérfonalat a családi anti-idill kezdő, és a fekete ruhás, fehér gumicsizmás zárókép között: hogy egyáltalán nem működik ez a közös együttélés, az egy csillag a kék pólón mindig egy csillag marad, nincs sok csillag együtt, sőt, az együtt itt valamiféle uniformizálódással jár – nyugodtan lehet szó szerint venni a címben szereplő "raped" fogalmát. Ez a fonál azonban vagy nem elég világos, vagy nem elég magával ragadó. Nem is tud az lenni, mert bármennyire is kapcsolattartásra, az itt és mostra törekszik az előadás, mindvégig számít ránk, legyen szó meghökkentően bátor, vagy könnyen érthető gesztusokról, valahogy mégsem lehet csak úgy becsatlakozni.

Talán mert nincs viszonyunk a témához – én legalábbis erre jöttem rá. És nem tudom, hogy ez az előadás hiányossága vagy az enyém. Emiatt azt sem tudom, hogy a Raped Europeans mennyire működő, mennyire komplex produkció, az biztos, hogy izgalmas és kizökkentő – vannak benne nagyvonalú, de akadnak nagyon is konkrét és világos gesztusok is.

Raped Europeans

Annyira a saját kis közéletünkben mozgunk, annyira meghatározóak a napi problémák, nem csak személyes, hanem társadalmi szinten is, szinte doppingszerként, napi szinten kapjuk a szükséges, életünket ostromló dózisokat, hogy hirtelen kitekinteni, minderről beszélni, gondolkodni, azt hiszem, újfent szinte lehetetlennek tűnik. Pedig fontos lenne arról beszélgetni, mivel jár egy nagyobb közösség, miről kell lemondani az együttélés érdekében, miről nem szabad lemondani, mi az, ami totálisan homogenizálja az Európa-térképet, és mi az, amit érdemes megtanulnunk egymástól. De ehhez feltétlenül szükséges, hogy egyáltalán megfogalmazzunk valami vállalható viszonyt szomszédainkhoz (ez a viszony nagyon lufiszerűnek tűnik, ahogyan felcsendül az Európa című Varga Miklós-nóta). Ehhez pedig feltétlenül szükséges, hogy megfogalmazzunk valami vállalható viszonyt önmagunkhoz. Azt hiszem, mi már itt leragadtunk. Raped ide vagy oda, lehetne mit tanulni Európától, mi a közelében sem vagyunk annak, hogy bármit is tapasztaljunk az együttélés nehézségeiből. A támogatás kell, cserébe meg mutatunk fityiszt, osztjuk a kokikat. Vagy éppen, ha végképp elviselhetetlen itt, átköltözünk oda.

Egyáltalán közösség az, amelyik így kommunikál más közösségekkel? Európai közösség az?

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr628001693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.