7óra7

Bemutatkozott a békéscsabai Mennyei Társulat

Bemutatkozott a békéscsabai Mennyei Társulat

2013. 10. 31. | 7óra7

Az egykori meghatározó társulati tagok képeit a Gobbi Hilda Színpad előcsarnokában állították ki, azokat ünnepélyes keretek között, az elhunytak családtagjai jelenlétében helyezték el. Az eseményen részt vett Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Felkai Eszter Jászai-díjas színész, Oszter Sándor Kossuth-díjas színész, Kadelka László, a Nemzeti Színház egykori főügyelője, Borovics Tamás Kaszás Attila-díjas színész, Marton Róbert színész és Szabó Norbert, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.

A Jókai Színház Mennyei Társulata

A Mennyei Társulat képeinek állandó helye a Jókai Színház előcsarnokában lesz.

A Békéscsabai Jókai Színház Mennyei Társulatának első tíz tagja: Daniss Győző színész, rendező, alapító igazgató; Miszlay István rendező, igazgató; Gálfy László színész, igazgató; Körösztös István színész, Barcza Éva színész, Dénes Piroska színész; Széplaky Endre színész; Romvári Gizi színész; Szoboszlay Sándor színész; Simon József játékmester, díszlettervező, ügyelő, „színházi mindenes”.

A Jókai Színház Mennyei Társulatába azon színművészek és színházi szakemberek kerülhetnek be, akik munkásságukkal, hosszú éveket felölelő szakmai múltjukkal meghatározóan kötődtek a Jókai Színházhoz, annak arculatát, művészi munkáját formálták, alakították, akik személyiségükkel és szaktudásukkal példaként szolgálhatnak újabb színházi generációk felneveléséhez, illetve a helyi tiszteleten túl országos szakmai elismerést is kiváltottak. A tagokat a nézők javasolják, a színház vezetősége pedig évenként két alkalommal dönt arról, kivel bővíti ki ezt a társulatot.

Már az első tíz tag személyére is sok javaslat érkezett Békéscsabán és Békés megyén túl, szinte az egész országból. A jelöltek között több olyan elhunyt művész, alkotó, színházi ember neve szerepelt, akik az 1954-es magalakulás óta hosszú időn keresztül meghatározó tagjai voltak a békéscsabai teátrum társulatának.

Fekete Péter, Vidnyánszky Attila Középen: Fekete Péter Vidnyánszky Attila, Fekete Péter Vidnyánszky Attila Jobbra: Felkai Eszter Fodor Zsóka Rubold Ödön Borovics Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217997269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása