7óra7

Új pályázati kiírás az Operettszínház élére

Új pályázati kiírás az Operettszínház élére

2013. 11. 11. | 7óra7

Budapesti Operettszínház A korábbi - öt évre szóló - pályázatot szeptember 26-án zárt ülésén eredménytelennek nyilvánította a közgyűlés, ezért most új, 17 hónapra, 2015 június végéig szóló igazgatói pályázat kiírásáról dönthetnek, mivel a Budapesti Operettszínház jelenlegi főigazgatójának, Kerényi Miklós Gábornak a vezetői megbízatása 2014. január 31-én lejár.

A Fővárosi Közgyűlés elé kerülő anyag úgy fogalmaz: amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31-ig nem zárul le, 2014. február 1-től az új vezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi főigazgatót, Kerényi Miklós Gábor bízza meg a vezetői feladatok ellátásával.

Kerényi Miklós Gábor az MTI-nek úgy fogalmazott: "Botorság lenne nem pályáznom erre a 17 hónapra, és nem óhajtani e munka folytatását, hiszen a színháznak működnie kell".

A Budapesti Operettszínházzal kapcsolatos döntéseket bonyolítja, hogy a teátrum 2012 májusában közszolgáltatási szerződést kötött az akkori Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, hogy a teátrum az előadó-művészeti törvény módosítása alapján felálló új finanszírozási rendszerben "nemzeti" minősítést kaphasson. Az Operettszínház nemzeti kategóriába sorolását a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács javasolta.

Időközben felvetődött, hogy a Budapesti Operettszínház kerüljön a minisztériumi - állami - fenntartású intézmények közé. Az átadás-átvételről eddig nem jött létre megállapodás a főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között. Az MTI értesülése szerint - amit a főigazgató nem cáfolt -, az egyezség megkötését késlelteti, hogy a teátrum a Nagymező utcában igen értékes fővárosi telken áll, amelynek jövőbeni tulajdonáról, esetleges telekcseréről szintén egyeztetni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547997197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása