7óra7

Díjjal tért haza németországi útjáról a Janus Egyetemi Színház

Díjjal tért haza németországi útjáról a Janus Egyetemi Színház

2013. 11. 25. | 7óra7

Ötvenéves, jubileumi fesztiválra hívták a Janus Egyetemi Színházat Németországba. A Göppingeni Színházi Napok rendezvényét 1963 óta 45 alkalommal szervezte meg a város és a Németországi Színjátszó Szövetség. A fesztiválszervező bizottsága 1988-tól a Göppingeni Takarékszövetkezet szponzorációja révén létrehozott vándordíjat minden találkozón annak az együttesnek adományozza, amelyik folyamatos működés mellett évente új, minőségi produkciókkal lép a közönsége elé, nemzetközi kapcsolatokat ápol és színházi eseményeivel széles körben tud hatást gyakorolni. A jubileumi fesztiválon a Janus Egyetemi Színház érdemelte ki a díjat és a díjjal járó 2500 eurót.

A JESZ ötödik alkalommal vett részt a színházi találkozón, most a PróbaDADA című előadásával aratott sikert és a díj mellett több meghívást is kapott. Korábban a színház az Eiffel-torony násznépe, a Gyász-szív, a Lóvátett lovagok és a Pisti a vérzivatarban című darabokkal lépett fel Göppingenben.

A pénzdíj értékét növeli, hogy az eddigi jutalmazottak közül csak két együttes volt nem német nyelvű: egy lengyel társulat és a magyar Janus Egyetemi Színház, holott a fesztivál történetében több alkalommal is bemutatkozott angol, francia, belga, holland, svájci, osztrák, orosz, olasz, cseh, spanyol, észt, finn és bosnyák együttes.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497997077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása