7óra7

Tapasztó Ernő lett a legjobb rendező Piteşti-en

Tapasztó Ernő lett a legjobb rendező Piteşti-en

2013. 11. 28. | 7óra7

Az elismerést a rendező az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója, a Tündéri című minimál-szürreál musical színpadra állításáért kapta. Az előadás a fesztivál egyetlen magyar produkciója volt. A Tündérit összesen négy kategóriában is díjra jelölték: legjobb előadás (a fesztivál nagydíja), a legjobb díszlet, a legjobb rendezés és népszerűségi díj (Zsíros Linda).

A seregszemlére többek között koszovói, szerb, angol, macedón, bolgár és román társulatok kaptak meghívást. A szakmai zsűri tagjai voltak: Emil Boroghină (színész, rendező, a zsűri elnöke), Coca Bloos, színművésznő, Marinela Ţepuş, a bukaresti Nottara Színház menedzsere és Dragan Jakovljevic, szerb rendező.

A Tapasztó Ernő vezette Aradi Kamaraszínház idén harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen. A korábbi években már több sikert is elért ugyanitt: a Rudolf Hess tízparancsolata című előadásban nyújtott alakításáért Harsányi Attila a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadás pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte el 2011-ben.

A Tündéri alkotócsapata Piteşti-en

Theo Heghelegiu Tündéri című román kortárs drámájának alapszituációja két férfi evilág és túlvilág közti egyensúlyozása, a bezártság, egymásra utaltság, kiúttalanság útvesztőjében, amely az álomvilágba menekülés lehetőségét kínálja, a nyitott szemmel álmodást, mint a valóság egyik túlélési esélyét. Ahol ők vannak, ott nincs senki más. Így tudják ők. Egyikük mégis talál egy nőt. Ráadásul nem akármilyen nőt, mert ez a nő egyszerűen nem kerülhetett oda. A produkció szereplői Harsányi Attila, Tege Antal és Zsíros Linda, zenéjét Éder Enikő és Borsos Pál szerezte, a koreográfus Zsíros Linda.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667997023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása