7óra7

Nem kell más
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Nem kell más

2013. 12. 01. | 7óra7

Nem biztos, hogy holtomiglan-holtodiglan. A műsorfüzet (a dramaturg, Ari-Nagy Barbara szerkesztette) hosszan szól arról, hogy G. B. Shaw, a Pygmalion – a My Fair Lady prózai alapműve – szerzője elvágta a történetet, de az utószóban megírta hősei sorsát: eszerint az egyszeri utcai virágáruslány, Eliza, miután átmegy Higgins professzor személyiség-átalakító fonetikakurzusán, Freddy Eynsford-Hill oldalán leli meg a boldogságot. A musical szerzője, Alan Jay Lerner azonban úgy gondolta: Shaw nyilvánvalóan téved: Elizát és Higginst egymásnak teremtette a sors. Béres Attila rendezése Miskolcon nem foglal állást a kérdésben, noha nem hagy kétséget afelől, hogy a két ember soha nem lesz egymásnak közömbös. De egy hajszál elválasztja a záróképben a két arcot egymástól, és lehetséges, hogy a beteljesülést jelentő csók sosem csattan el. Mert nem biztos, hogy csattanhat. Mert bár egymás nélkül nem, lehet, hogy egymással sem. És ez annyira emberi.

My Fair Lady - középen: Czakó Julianna

Tehát tulajdonképpen ránk van bízva, mit kezdünk ezzel a történettel, amelyben a nagyszájú, hebrencs, felvágott nyelvű leányzó és a munkaalkoholista, sehallselát, a konvenciókat magáról levető professzor gyúrja egymást (hiszen az csak a látszat, hogy egyirányú a tanítás). Nagyszerű, hogy sem Eliza, sem Higgins nem érzelemvezérelt bábukként, hanem emberként viselkednek: a Czakó Julianna által összetetten, kitett érzelmekkel, láthatóan téttel játszott lány ösztönvezérelten karmol és mindenáron visszafelesel. Harcol. Küzd. A mindennapokért, az életéért. Görög László Higginse végtére is nagyon hasonlít hozzá: vad és rövidlátó, bár szinte mindent tud. És mégis. A színész a prózai énekléssel, a kicsit Humphrey Bogart-os (Játszd újra, Sam!) mozgással, a szúrós nézéssel kicsit, csak lehelletnyit brechtivé teszi a figurát. Nem játssza a kézenfekvő "a sziklaszív érző belsőt takar" karaktert (ezt a megközelítést Nádasy Erika Pierce-néje teszi a magáévá szinte szavak nélkül, mégis ellenállhatatlanul, jelezve, hogy ő bizony nem is annyira titkon féltékeny az ő professzorára), hanem elvei mentén él. És ebből kimozdulni nehéz. Föl sem ismeri, hogy Eliza és közte van valami, és ez a számára nem póz. Mindketten őszinték és mindketten magukhoz akarnak hűek maradni.

My Fair Lady - Nádasy Erika, Szabó Irén, Görög László, Szatmári György

Talán azért működik valóban jól ez az előadás, mert minden figura önazonos: az életet szegényen és gazdagon is nagykanállal habzsoló svihák, Eliza apja, Alfred P. Doolittle (Szegedi Dezső komoly munkával teszi a Higgins-házban történő látogatása alkalmából előadott beszédével betetőzően magával ragadóvá a kissé groteszkre rajzolt, kedvesen önző és élvhajhász karaktert) csakúgy, mint a rózsaszín felhőkben bociszemekkel várakozó Freddy Eynsford-Hill (Rusznák András megmutatja az elkényeztetett zsúrfiú mögött a kitartó hit igazságát), vagy Higgins anyja, aki, úgy tűnik, a társasági életből kiiratkozó fia különcségével megtanult elfogadni másokat olyannak, amilyenek (Kerekes Valéria játékában a női összetartás és az anyai szeretet egyaránt érvényre jut). A dramaturg és a rendező érzékelhetően belenyúl Ungvári Tamás prózafordításába, közelebb hozva a kifejezéseket, G. Dénes György dalszöveg-magyarítása pedig enélkül is jól működik, bizonyítva, hogy még a "csudijó" sem modoros, ha úgy van rendezve, hogy ne hangozzék annak. Lőcsei Jenő koreográfiái sem modorosak: szellemes, friss, nincs tűzijáték és fényorgia ötpercenként, ellenben emberek vannak. Jól alájuk játszik az érezhetően kedvvel teljesítő zenekar is, Philippe de Chalendar karmester képes időben felrázni a muzsikusokat, ha egyszer-egyszer kicsit nyúlni kezd a hangzás.

My Fair Lady - Czakó Julianna, Rusznák András Szóval itt nem modoros semmi – ami a My Fair Lady lehetőségeit tekintve önmagában elismerést érdemel –, sőt a rendezés lazasága még a national tobaccoshop jogos fricskájának említését is elviseli, bár blöffgyanús a dolog, de Pierce-né nemzeti árukat preferáló mondata már stílben is a helyén van. Ez a lazaság valójában nagy fegyelmezettséget és perfekciózus kivitelezést takar, amiben vannak ugyan kijátszatlan vagy leegyszerűsített helyzetek (leginkább mintha a Pickering ezredest játszó Szatmári György lenne picit légüres térben, állandóan a színpad jobb oldalán üldögélve Horesnyi Balázs fehér, papírérzetű szaloniroda-díszletében), de az előadás humora jól működik, és a nyíltszíni taps is megérdemelten csattan. Viszont Béres nem megy mindenáron a hatásra: van több olyan szám is, amely után nincs kitartva a tapsra várás, mert nem illik oda. Ez a mértéktartás jót tesz az előadás eleganciájának.

Mert összességében ez egy roppant elegáns produkció, egyszerre Elizáé és Higginsé, a szív és az agy, a hatás és a tudás kiegyensúlyozza egymást, miközben nagyszerűen szórakozunk, és napokig fütyüli az ember, hogy "nem kell más, csak egy albérlet". My Fair Ladyből sem kell más, ez a könnyen szerethető előadás pont nagyon jó.

_(2013. november 27.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr728001645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.