7óra7

Felmondott a botrányoktól hangos Bolsoj zenei igazgatója

Felmondott a botrányoktól hangos Bolsoj zenei igazgatója

2013. 12. 02. | 7óra7

Nagyszínház, Moszkva Vlagyimir Urin, a Nagyszínház júliusban kinevezett vezérigazgatója közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul Szinajszkij felmondását, de miután beszélt vele, elfogadta azt. A 66 éves zenei igazgató nem indokolta elhatározását.

Vaszilij Szinajszkij 2010-től töltötte be a posztot, azt megelőzően számos zenekarnál töltött be vezető szerepet. Dirigálta a lett állami szimfonikus zenekart, majd a moszkvai filharmonikusok élére állt, 1995-től pedig a BBC zenekarának meghívott karmestereként is dolgozott.

Szinajszkij hirtelen távozása nem sokkal előzte meg a Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatója, Szergej Filin elleni kénsavas támadás megrendelésével vádolt Pavel Dmitricsenko perében várható ítélet kihirdetését. Az ügyész 9 év börtönbüntetést kért a múlt pénteki tárgyaláson a Bolsoj szólótáncosára.

A január 17-i támadás során Filin súlyos szem- és arcsérüléseket szenvedett. Azóta több mint húsz alkalommal műtötték meg mindkét szemét, de csak részben nyerte vissza látását.

A moszkvai Nagyszínházat az utóbbi két évben botrányok sorozata rázta meg. Idén októberben kiderült, hogy több mint 100 millió rubel (majdnem 700 millió forint) közpénzt sikkasztottak el a Bolsoj és a mellette lévő Kisszínház 2011-ben befejezett felújításakor.

Az évekig elhúzódó munkálatok eredményét hevesen bírálta két éve Nyikolaj Ciszkaridze, a Bolsoj volt vezető táncosa, táncpedagógus, akivel a színház - sajtónyilatkozatai miatt - júliustól nem hosszabbította meg a szerződést.

Ha ez sem lett volna elég, november közepén zsarolással vádolta meg a Bolsoj vezetését egy amerikai balerina, aki azóta távozott a társulattól. Joy Womack azt állította, hogy 10 ezer dollárt kértek tőle azért, hogy felléphessen. A balett-táncos nem tett feljelentést.

MTI Moszkva_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327996991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása