7óra7

Szabadság kórus: ősbemutató Kecskeméten

Szabadság kórus: ősbemutató Kecskeméten

2013. 12. 03. | 7óra7

A darab írója és rendezője az MTI-nek kedden elmondta: a színjáték eredeti élettörténetek alapján íródott. A kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője színművében a hitüket és gyakorlatukat lélekben soha el nem hagyó apácák sorsát mutatja be, akik csak a „földalatti” egyházban működtek 1989-ig.

Szabadság kórus

Réczei Tamásnak annyiban van személyes kötődése a darabhoz, hogy a ciszterci rend egykori apátnője rendelkezésére bocsátotta a memoárját, és lehetővé tette, hogy elolvassa a teljes állambiztonsági anyagát.

Az ő életéről szóló színdarabom harmadik helyezést ért el a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatán, a Szabadság kórus ugyanennek az anyagnak egy másik változata – fűzte hozzá.

Forrásmunkaként elsősorban interjúköteteket használt fel, például a Börtönkereszt címűt, amely papok visszaemlékezéseit tartalmazza, valamint a Törésvonalak címűt, amelyben apácák mesélnek azokról a megaláztatásokról, amelyeken keresztülmentek.

Szabadság kórus

Réczei Tamás szerint groteszk, fanyar a darabja, amelyet az elnyomók szemszögének bemutatása a parodisztikus hangvétel felé vitt el. Az író emlékeztetett arra, hogy a II. világháború után a kommunista országokban fellángolt az egyházüldözés. A diktatúra félt az egyház tömegek feletti hatalmától, ezért azt minden eszközzel igyekezett megtörni. Magyarországon a Rákosi-rendszer feloszlatta az apáca- és szerzetesrendeket, kötelezte a papokat és nővéreket rendjük elhagyására, sőt többeket vérpadra küldött.

Réczei Tamás közelmúltunk sötét és embertelen korszakának megismerését fontosnak tartja. Rámutatott: az apáca- és szerzetesrendek 1950-es feloszlatását, a papok és az apácák meghurcolását, a földalatti egyház működését nem mutatják be filmek és színpadi művek, nem íródtak a témáról regények sem. A színmű főbb szerepeit Bognár Gyöngyvér, Réti Erika, Csombor Teréz, Jablonkay Mária, Szemenyei János, Sirkó László, Körtvélyessy Zsolt és Kovács Gyula játsszák.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr167996983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása