"A varázsfuvoláról majd' két könyvtárnyi irodalom jelent meg, mindenki megpróbálja megfejteni, megtalálni hozzá a kulcsot, amit szerintem nem lehet" - mondta az MTI-nek a rendező, aki úgy véli, A varázsfuvola valójában két darab: az egyiket Mozart írta, a másikat Schikaneder.

"A kettőnek valójában nem sok köze van egymáshoz, Schikanederé egy kültelki színházba való népies komédia, van benne tündér, varázslat, állatsereglet, kisgyerek - minden, ami belefér. Kimondom: nem egyéb, mint változatos, mélység nélküli hablaty, dramaturgiai koherencia nélkül. A másik pedig komoly zenedráma, amelyet Mozart e librettó ürügyén komponált. A zene, mint minden Mozart-opera, az emberi viszonyokról szól. Arról, milyen nehéz a szerelem, a párkapcsolat, mennyit kell küzdeni az embernek azért, hogy egyáltalán szeretni tudjon" - hangsúlyozta Almási-Tóth András.

"A két dolog nagyon trükkösen van egybemosva, A varázsfuvola-irodalom tévedése az, hogy úgy kezeli a librettót, mintha Da Ponte-szöveg lenne, amelyeket Mozart konzekvensen végigkomponált. A varázsfuvola zenéjét mindig nagyon szerettem, és sosem viseltem el a Schikaneder-szöveget" - árulta el Almási-Tóth András, aki ezért döntött úgy, hogy ő Mozart Varázsfuvoláját szeretné megrendezni.

"Engem Mozart műve érdekel, felkértem tehát Varró Dánielt, fordítsa újra, és nem a próza miatt, hanem, hogy az énekelt szöveg érthetőbb és drámaibb legyen, és azon keresztül meséljük el a történetet, ne kelljen az akkori tradíciónak megfelelő, rengeteg, fölösleges és túlbonyolított prózai jelenettel teletűzdelni az előadást" - hangsúlyozta.

A dramaturgiai szerkezeten is változtatott a rendező. Mivel a prózai dialógusokat minimalizálta, és a zenével akarja elmondani a cselekményt, átcsoportosította a jeleneteket. "Ez számomra is olyan felfedezésekkel járt, mintha valami különleges kódot fejtettem volna meg. Összeállt egy olyan operastruktúra, amelyen keresztül logikusan épült fel a cselekmény."

Olyan olvasata jött létre a darabnak, amely - a zeneszerző többi operájának ismeretében, és azokból motívumokat kölcsönözve - Almási-Tóth András szerint teljesen beleillik a mozarti gondolkodásba. "Az Éj királynőjének és Sarastrónak feltételezésem szerint volt korábban egy szenvedélyes viszonya. Sarastro kisemmizte az Éj királynőjét, elvette tőle a Napot. Az Éj királynője gyűlöl sötétben élni, ezért is fog számára madarakat Papageno, hogy a nappal illúzióját megteremtse."

A rendező szent meggyőződése, hogy Papageno nem a paraszti, hanem az urbánus népi hőst testesíti meg, valahonnan lecsúszott a szolgaságba, talán katona lehetett.

Érdekesen épül fel a Tamino-Pamina viszony. "Ha közelebbről megnézzük, az opera végére lesz valódi szerelmes kapcsolattá, a próbatételek során érnek össze. Az énekesek általában nyűgnek érzik a Schikaneder-szöveget, legyünk túl rajta, hogy megszólalhasson Mozart. Most mindenki örömmel csodálkozik rá, hogy jé, ilyen is lehet A varázsfuvola. Persze sokat kell a színen lenni. Egymás áriájában jelen lenni, akkor is, ha nem énekelnek. Nincs mód a pihenésre" - mondta el Almási-Tóth András.

Az előadásban a varázsfuvola is színre lép. "Az ősbemutatón az énekes maga játszott, engem roppant mód idegesít, ha a fuvola hangja a zenekari árokból szól. Ezért egy fuvolista, mint a zene szelleme végigkíséri Taminót az útján. A díszletet a Zeneakadémia terei ihlették, a művészet kútját ábrázoló freskó, a tízes terem üvegajtaja, a nagyterem orgonahomlokzata. Papagena a nagyterem egyik kariatidája, a két pap egy-egy arany arc a falból. Jelképezik: ez az a hely, ahol az ellentétek kisimulnak, ahol a zene jótékony hatalmából mindenki megtalálja az egyensúlyt" - tette hozzá a rendező.